4p

A minisztérium szerint látványos eredményeket hoztak az alacsonyabb kamatszintek.

A Széchenyi Kártya Programban bevezetett alacsonyabb kamatszintek látványosan felpörgették a magyarországi vállalkozások beruházási kedvét: az év első hét hónapjában a programban részt vevő bankok 10 081 beruházási hiteligényt fogadtak be 310,7 milliárd forint értékben. Ez darabszámban 34 százalékkal, a kért hitelösszeg tekintetében pedig 18 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet – jelentette be keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Megállapították: a program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024. novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent.

A közleményben az NGM azt írta: Magyarország forrásainak nem Ukrajnában, hanem a magyar családoknál és a hazai vállalkozásoknál van a helye! Brüsszel nyomásgyakorlása ellenére a kormány mindent megtesz a magyarországi kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, méretugrásuk elősegítése és beruházásaik támogatása érdekében.

Az év első hét hónapjában a vállalkozások soha nem látott mértékben éltek a kedvező feltételekkel, különösen a beruházási célú konstrukciók esetében. Különösen látványos volt az előrelépés júliusban: a beruházási hitelek iránti érdeklődés az előző év azonos hónapjához képest mind az igények száma, mind azok értéke tekintetében közel megháromszorozódott.

„Az idei júliusi adatok azt mutatják, hogy a nyári szezonalitás okozta visszaesés idén elmaradt, a kedvező kamatok még a megszokott uborkaszezonban is képesek mozgásban tartani a gazdaságot”

- idézte a közlemény Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkárt.

A hónap kiemelkedő sztárja az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ volt: 5,1 milliárd forintos igényelt hitelösszege duplája a júniusinak, miközben az ügyletek száma is 26 százalékkal nőtt. Emellett a Széchenyi Mikrohitel MAX+ és a Széchenyi Lízing MAX+ termékek esetében is 3 százalékos darabszám-növekedést mértek júniushoz képest.

A beruházási típusú hiteleket legtöbben eszközparkjuk bővítésére vagy cseréjére veszik igénybe. Ágazati bontásban a szerződő partnerek 19 százaléka a kereskedelem, gépjárműjavítás területéről, 17 százaléka a mezőgazdaságból, 16 százaléka az építőiparból, 12 százaléka pedig a szállítás, raktározás ágazatból kerül ki. Mindezek mellett a feldolgozóiparból és a szolgáltató szektorból is jelentős számú igénylés érkezik.

A likviditási hitelek frontján szintén látványos a fellendülés: 2025 júliusában az igények száma 69 százalékkal, az igényelt hitelösszeg pedig 95 százalékkal haladta meg a 2024. júliusi szintet – részletezte közleményében az NGM.

A minisztérium véleménye szerint mindez egyértelműen alátámasztja, hogy a Széchenyi Kártya Program kamattámogatott konstrukciói nem csupán a vállalkozások azonnali finanszírozási igényeire adnak választ, hanem hosszú távon is hozzájárulnak a hazai kis- és középvállalkozások növekedéséhez, technológiai fejlődéséhez és versenyképességének erősítéséhez.

A kormány továbbra is a vállalkozások számára legmegfelelőbb konstrukciók kialakításával támogatja a hazai kkv-k beruházásainak megvalósítását, ezáltal elősegítve méretugrásukat és termelékenységük növelését. A kormány célja változatlanul az, hogy a magyarországi kkv-k hazai és nemzetközi szinten is versenyképesek legyenek – szögezte le az NGM.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG