2p

Most a fejletlen régiókon volt a sor.

Pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről újabb 128 mikro-, kis- és középvállalkozás kapott pozitív támogatói döntést összesen 12 milliárd forint értékben. Ezzel a támogatott vállalkozások száma 311-re nőtt, a megítélt támogatások összege pedig elérte a 31 milliárd forintot — közölte a minisztérium.

A mostani döntési kör a legkevésbé fejlett régiókban működő vállalkozásokat célozza. Az újonnan támogatott cégek Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön, Dél-Alföldön és Dél-Dunántúlon valósíthatják meg fejlesztéseiket.

Elégedett kisvállalkozó
Elégedett kisvállalkozó
Fotó: Depositphotos

A Demján Sándor Program több mint 1.400 milliárd forintot mozgat meg a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességének és termelékenységének növelése, exporttevékenységük ösztönzése, valamint méretugrásuk elősegítése érdekében.

A program vissza nem térítendő támogatást nyújt a hazai KKV-k technológiaváltására irányuló beruházásaihoz. A program célja, hogy a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásainak ösztönzésével hozzájáruljon a gazdaság dinamizálásához, a technológiai megújuláshoz, valamint a versenyképesség javításához. A program egyik legnagyobb előnye, hogy közvetlenül a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásokat célozza, ezzel segítve elő új beruházások megvalósulását és a gazdaság hosszú távú megerősítését. Az „1+1” program keretében a cégek elsősorban technológiai fejlesztésre, digitalizációra és megújuló energiaforrások alkalmazására fordítják a támogatást.

Keretemelés

A program eredetileg 48 milliárd forintos kerettel indult, amelyre 1885 vállalkozás nyújtott be kérelmet, összesen 136,3 milliárd forint értékben. A Kormány a nagy érdeklődésre való tekintettel 82 milliárd forintos többletforrást biztosított, így lehetővé válik közel 1800 vállalkozás beruházásának támogatása.

Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hangsúlyozta: a keretemelésnek köszönhetően a korábbi 450 helyett csaknem négyszer annyi vállalkozás valósíthatja meg beruházását. A legkevésbé fejlett négy régióban az első 183 vállalkozás már május 15-ig megkapta a pozitív döntésről szóló értesítést, közel 20 milliárd forint értékben. A következő hetekben folytatódik az értesítések kiküldése a kedvezményezettek számára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG