2p
A dán energiaügynökség az Északi Áramlatot üzemeltető vállalat segítségét kérte a gázvezeték közelében talált, henger alakú tárgy begyűjtéséhez - derült ki egy csütörtök este nyilvánosságra hozott közleményből.

Egyelőre nem tudni, hogy mikor kerülne sor a műveletre, ahogy azt sem, mit válaszolt az üzemeltető - amelynek a Gazprom orosz energiavállalat többségi részvényese - a dán javaslatra. A tárgyat, amelyet nem azonosítottak, de az energiaügynökség szerint nem jelent biztonsági kockázatot, a dán hadsereg segítségével fogják felszínre hozni.

Egy tavaly szeptember végén elkövetett szabotázsakcióban megrongálódott az Északi Áramlat és az Északi Áramlat 2 gázvezeték, amely Oroszországból szállított földgázt Európába a Balti-tengeren keresztül. Az ügyben Svédország, Dánia és Németország vizsgálatot indított, de egyelőre nem sikerült tisztázni, ki állhatott a robbantások mögött.

Lehet, hogy egy bizonyíték került elő? Fotó: MTI/EPA
Lehet, hogy egy bizonyíték került elő? Fotó: MTI/EPA

A dán kormány korábban azt mondta: nem támogatja, hogy Moszkva részt vegyen az incidens kivizsgálásában. Koppenhága arra hivatkozott, hogy az ügyben jogállamok nyomoznak, így az eredményekben meg lehet bízni. Oroszország ezzel szemben azt javasolta, hogy alakuljon nemzetközi szakértői csoport a történtek felderítésére. Moszkvának nincs módja saját vizsgálati eljárást indítani, mert szakértőit nem engedik az általa terrorcselekménynek minősített incidens helyszínére. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Már látszik, mikor vezetheti be Magyarország az eurót
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:41
Akár 2032-ben csatlakozhat Magyarország az euróövezethez az Eurasia Group londoni elemzői szerint. A közös valuta bevezetéséig azonban jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie az országnak: az idei hiány megközelítheti a GDP 8 százalékát, miközben az államadósság is tovább emelkedhet.
Makro / Külgazdaság Sürgős fellépést sürgetnek az energiaárak kezelésére az uniós vezetők
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:18
Az energiaárak mérséklése és az európai gazdaság versenyképességének javítása került a csütörtöki brüsszeli uniós csúcstalálkozó középpontjába. A tagállamok vezetői gyors intézkedéseket sürgetnek, amelyek enyhíthetik a vállalkozások és a háztartások terheit, miközben az Európai Unió gazdasági pozícióját is erősítenék a nemzetközi versenyben.
Makro / Külgazdaság Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat
Csabai Károly | 2026. október 16. 05:42
Bár szeptemberben a hazai infláció ugyanúgy nőtt, mint csaknem valamennyi európai országban, az éves szintű pénzromlásunk továbbra is az egyik legalacsonyabb az öreg kontinensen és azon belül is az Európai Unióban – a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körkép előrejelzése szerint ezt teheti közzé ma délelőtt az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat.
Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG