2p
Az orosz nagykövet az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén öntött olajat a Szkripal-ügy körüli parázs vitára.

Vaszilij Nyebenzja orosz ENSZ-nagykövet úgy fogalmazott, hogy Nagy-Britannia megbánja majd, hogy Oroszországot vádolta meg Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök és leánya megmérgezésével. A diplomata szerint London ugyanis összehangolt hadjáratot folytat Moszkva lejáratására. Emellett leszögezte azt is, hogy Oroszországnak jó oka van feltételezni, hogy a gyilkossági kísérlet hátterében több ország titkosszolgálata áll.

"Megmondtuk brit kollégáinknak, hogy a tűzzel játszanak, és meg fogják bánni. A Novicsok a nyilvánvalóan orosz neve ellenére sem orosz márka" - utalt Nyebenzja a Novicsok nevű idegméregre, amellyel a Szkripal elleni támadást elkövették. Majd hozzátette: mind az Egyesült Államok, mind Nagy-Britannia kifejlesztette az idegmérget.

Összefogtak az oroszok ellen

Ezzel szemben a brit nagykövet, Karen Pierce közölte, hogy Londonnak jó oka van feltételezni, hogy Moszkva áll a támadás mögött, mivel több tényező is ebbe az irányba mutat. Ezzel viszont Oroszország megsérti a nemzetközi intézményeket, ráadásul olyan történettel próbál majd előhozakodni, amelyre hivatkozva visszautasíthatja a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) várható megállapításait.

Az ülésen számos ország támogatásáról biztosította Nagy-Britanniát, egyebek mellett a francia, a holland és a svéd nagykövet is, de Nikki Haley amerikai nagykövet is a britek pártját fogta. Mint fogalmazott, az oroszok által összehívott biztonsági tanácsi ülés "újabb kísérlet volt Oroszország számára, hogy politikai előnyökre tegyen szert". A kínai ENSZ-nagykövet "az igazság megdönthetetlen tényeken alapuló mielőbbi feltárását és a következtetések levonását" szorgalmazta.

A Szkripal-ügyről korábban már rengeteget írtunk, cikkeinket itt olvashatod a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG