3p
Kiutasításra kiutasítással fog válaszolni a magyar kormány.
Szijjártó Péter. MTI Fotó: Illyés Tibor

Amennyiben az ukrán kormány úgy dönt, hogy kiutasítja a beregszászi magyar konzult, Magyarország is haladéktalanul kiutasít egy Magyarországon dolgozó ukrán konzult - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakának helyszínén ukrán kollégájával, Pavlo Klimkinnel való kétoldalú találkozójával kapcsolatban.

Szijjártó: nem sértettünk törvényt

Szerinte mindaz, ami a beregszászi képviseleten történt, illetve Magyarország ukrajnai képviseletein történik a magyar állampolgárság megadásával kapcsolatban, mind a magyar, mind a nemzetközi joggal teljes mértékben összhangban van. Az, hogy a magyar állampolgárságra jogszabály szerint jogosult emberek állampolgárságot kapnak, semmilyen magyar vagy nemzetközi jogszabállyal nincsen ellentétben.

"Hamis és hazug az a hivatkozás az ukrán fél részéről, amely azt a látszatot kelti, mintha a magyar állampolgárság megadása a Kárpátalján élők számra valamifajta nemzetközi joggal ellentétben állna" - fogalmazott Szijjártó Péter.

A külügyminiszter szerint elveszik a kisebbségek jogait

Kijelentette azt is, hogy Ukrajna mintegy másfél éve a folyamatos jogsértés állapotában van. Szerinte alapvető nemzetközi jogszabályokat sértenek meg azzal, hogy sorozatosan veszik el az ott élő nemzetközi kisebbségektől a már megszerzett jogaikat. Ennek a politikának az egyik kárvallottja az ottani magyar nemzeti közösség is: az elmúlt egy-másfél esztendőben az állam irányításával a magyarok elleni gyűlöletkeltést célzó politika kezdődött meg, mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Szerinte új dimenziót jelent a kétoldalú kapcsolatokban, hogy az ukránok titkosszolgálati akciót hajtottak végre Magyarország egyik kárpátaljai külképviseletén, ami demokratikus országok között a legalapvetőbb együttműködési normák felrúgását jelenti.

Blokkolják Ukrajna EU-integrációját

Hozzátette: a kormány kitart azon politikája mellett, hogy mindaddig blokkolja Ukrajna európai vagy euroatlanti integrációs törekvéseit, amíg nem változtatnak a magyarok elleni gyűlöletkeltési politikán. Szerinte "világossá kell tenni, hogy Ukrajna semmilyen indokkal sem sértheti meg a nemzetközi jogszabályokat".

Szijjártó Péter úgy véli, hogy amíg Ukrajnát a jelenlegi elnök vezeti, addig az ukrán állam által vezetett és inspirált, a magyarokkal szembeni hangulatkeltésre alapuló politika nem is fog megváltozni, mert az államfő azt gondolja, hogy ez lehet az egyik eszköz arra, hogy némi társadalmi támogatottságot szerezzen, jelenlegi támogatottsága ugyanis nagyon alacsony. Ebben a kérdésben a jövő évi választások hozhatnak változást, fűzte hozzá.

Egy héttel ezelőtt a YouTube videomegosztón megjelent egy rejtett kamerával készült felvétel, amelyen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek a beregszászi konzulátuson. Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter ezt követően azzal fenyegetőzött, hogy Kijev kiutasítja a konzult.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG