1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Találkoznak.

Donald Trump ötnapos ázsiai körúton vesz részt, amelynek részeként várhatóan kétoldalú találkozót tart a kínai elnökkel Dél-Koreában – írja a Reuters.

Az Egyesült Államok és Kína közötti előzetes kereskedelmi tárgyalások „nagyon eredményes” csúcstalálkozó alapjait teremtik meg Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök között – közölte vasárnap Washington kereskedelmi képviselője.

„Úgy gondolom, eljutottunk oda, hogy a két vezető között valóban eredményes találkozó valósulhat meg” – mondta Jamieson Greer amerikai kereskedelmi főtárgyaló Kuala Lumpurban, miután egyeztetett kínai partnereivel. Az Air Force One fedélzetén Trump újságíróknak elmondta: azt reméli, hogy a Hszivel folytatott tárgyalások „teljes megállapodást” eredményeznek majd.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trumpot kiborították: kemény lépést tett
Privátbankár.hu | 2025. október 26. 10:41
Szigorított a vámokon egy reklám miatt. 
Makro / Külgazdaság Ebbe a hét új városba lehet Budapestről elrepülni
Privátbankár.hu | 2025. október 25. 15:11
Indul a téli menetrend Ferihegyen.
Makro / Külgazdaság Így alakulna a nyugdíj kormányváltás esetén
Privátbankár.hu | 2025. október 25. 14:12
A DK bemutatta nyugdíjprogramját és nyugdíjkalkulátort indított.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint látványos vereséget szenvedett a Fidesz
Privátbankár.hu | 2025. október 25. 13:12
A Tisza Párt elnöke videóval bizonyítja, hogy ők voltak többen október 23-án.
Makro / Külgazdaság Arab milliárdos vitte el a Belügyminisztériumot
Privátbankár.hu | 2025. október 25. 12:18
Rákosrendező helyett ez is jó lesz.
Makro / Külgazdaság Elhúztak a horvátok: 1000 euró fölé emelik a minimálbért
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 16:35
A horvát kormány pénteken rendeletben határozta meg a 2026-ban érvényes minimálbér összegét: a jelenlegi bruttó 970 euró 8,25 százalékkal, 1050 euróra emelkedik (valamivel több mint 408 ezer forint) – közölte a horvát sajtó.  
Makro / Külgazdaság Már Japánban is elszálltak az élelmiszerárak
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 14:57
Japánban a fogyasztói árak emelkedése 2,9 százalékra gyorsult szeptemberben éves szinten az augusztusi 2,7 százalékról – áll a belügy- és kommunikációs minisztérium pénteki közleményében.  
Makro / Külgazdaság Nem várt lazításról döntöttek Moszkvában
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 14:22
Az orosz jegybank 50 bázisponttal, 17,0 százalékról 16,50 százalékra csökkentette az irányadó kamatot pénteken; szakértők a kamat szinten tartására számítottak.  
Makro / Külgazdaság Donald Trump úgy felhúzta magát egy reklámon, hogy befejezte Kanadával a tárgyalásokat
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 13:56
Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi portálon helyi idő szerint csütörtökön közzétett üzenetében leállított minden kereskedelmi tárgyalást Kanadával egy szerinte félrevezető reklámkampányra hivatkozva, amelyben Ronald Reagan volt amerikai elnök kritikus véleményt fogalmaz meg a vámokról.  
Makro / Külgazdaság Már látszanak a repülőrajt jelei a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 12:35
Októberben közel két és fél éve a legjobb teljesítményt nyújtotta az euróövezet gazdasága az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató-intézet és a Hamburg Commercial Bank AG által közösen vezetett beszerzésimenedzser-index alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG