2p
Tusk szerint semmi szükség euróövezeti csúcstalálkozóra, viszont a pénzügyminisztereknek mindenképp össze kell ülniük.
Az Eurócsoportnak újra asztalhoz kell ülnie.

Két héten belül sor kerülhet az euróövezeti pénzügyminiszterek újabb találkozójára a görög mentőcsomag esedékes részletének megvitatására. "Nem tudok pontos időpontot mondani, de mindannyian tudjuk, hogy az idő sürget. Ha csak lehet, már a jövő héten, de legkésőbb a rá következő héten meglesz" - fogalmazott Jeroen Dijsselbloem, az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsának elnöke Párizsban, sajtókonferencián.

Se veled, se nélküled

Az Eurogroup csütörtökre tervezett tanácskozása azért maradt el, mert megrekedtek a tárgyalások Görögország és a hitelezők között. A tárgyalások megakadása miatt Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök szerdán az Európai Tanács elnökétől euróövezeti csúcstalálkozó összehívását kérte a vitás kérdések rendezésére. Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Evklídisz Cakalotosz görög pénzügyminiszter úgy fogalmazott, hogyha a tárgyalások a mentőcsomag követelményeinek teljesítéséről májusra vagy júniusra húzódnak el, akkor Görögországnak "annyi".

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azonban szükségtelennek nevezte a csúcstalálkozót, mondván, az euróövezeti pénzügyminisztereknek még bőven lenne lehetőségük megállapodásra jutni, mielőtt a miniszterelnököknek közbe kellene lépniük. A pénzügyminiszterek összehívását azonban szükségesnek nevezte. "Nem heteken, hanem napokon belül" - fogalmazott újságíróknak adott nyilatkozatában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Makro / Külgazdaság Magyar Péter hallgatott az iskolaigazgatókra: nem az lesz az oktatásügyi miniszter, akire számítottak
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:34
Váratlan lépés: Magyar Péter Lannert Juditot jelölte az alakuló gyermek- és oktatásügyi minisztérium vezető pozíciójára.
Makro / Külgazdaság Kátyúmentesítés, leszámolás a gyorshajtókkal, új tarifarendszer: ez jöhet a Vitézy Dávid-érában
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:01
Megosztotta vízióit a közlekedési és beruházási miniszteri szék várományosa, Vitézy Dávid. A vasút mellett a közúti közlekedés is nagy szerepet kap a programjában, lecsapna az illegális gyorsulási versenyekre is. 
Makro / Külgazdaság Jászai Gellért új üzleteket szimatol
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:10
Az iráni háború által fenyegetett Egyesült Arab Emírségekben tárgyalt a magyar hadiipar egyik vezetője.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miért zsarolhatta meg az MNB volt alelnöke az Erste vezérét
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:03
Simor András megkritizálta a Matolcsy György vezette jegybankot, ezért kellett mennie.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG