1p

A korábban tervezettnél mérsékeltebb növekedésre lehet számítani Franciaországban. 

A francia kormány 1,4 százalékról 1 százalékra rontotta az idei GDP-növekedési előrejelzését - jelentette be vasárnap este Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter, aki szerint "ez még mindig növekedés, de az előrejelzés figyelembe veszi az új geopolitikai környezetet".

A TF1 kereskedelmi televíziónak adott interjúban a pénzügyminiszter elmondta továbbá, hogy 10 milliárd euróval csökkentik a költségvetési kiadásokat. Az intézkedés minden minisztériumot érint, egyes programok kiadásait pedig azonnal visszavágják. A lépéssel várhatóan sikerül teljesíteni azt a kormányzati célt, hogy idén a GDP 4,4 százalékára szorítsák le a költségvetési hiányt a tavalyi 4,9 százalékról.

Visszafogottabb bővülésre számít Párizs. Fotó: Depositphotos
Visszafogottabb bővülésre számít Párizs. Fotó: Depositphotos

A pénzügyminiszter már korábban jelezte, hogy vissza kell fogni Franciaország idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzést a régió többi országa kilátásának romlása miatt. Az Európai Bizottság múlt héten közzétett előrejelzése szerint Franciaország GDP-je idén 0,9 százalékkal nő. Bruno Le Maire leszögezte vasárnap, hogy a kormány nem tervez adóemelést. (MTI) 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
Makro / Külgazdaság Ezt nem köszöni meg Marine Le Pen
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 16:15
Az uniós törvényszék szerint vissza kell fizetni a Jean-Marine Le Pen által jogtalanul felvett pénzeket, hiába számolta el személyes kiadásokként.
Makro / Külgazdaság Ennyire szeretnének árat emelni a vállalatok – a GKI megmérte
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 15:36
A vállalatok áremelési szándékai júniusra nyolchavi mélypontjukra estek. Ugyanakkor az áremelési törekvések – az építőipar kivételével – minden szektorban saját hosszú távú átlaguk közelében maradtak. Azaz a várakozások szerint az infláció rövid távon továbbra is tartja magát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG