2p

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A katalán parlament a tartomány elnökévé választotta Pere Aragonés függetlenségi politikust pénteki ülésén Barcelonában.

A Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) jelöltje a tartományi törvényhozás szeparatista pártjainak 74 támogató szavazatával, 64 ellenszavazat mellett lett Katalónia 132. elnöke.

A csütörtökön kezdődött elnökválasztási vitában céljait ismertetve hangsúlyozta

az autonóm régió függetlenségének "beteljesítését". Ennek érdekében önrendelkezési népszavazást megrendezését szorgalmazza az állammal egyeztetett módon, követendő példaként említve a 2014-es skót népszavazást.

A 38 éves Pere Aragonés az eddigi legfiatalabb katalán elnök, aki az előző tartományi kormányban elnökhelyettesi posztot töltött be tavaly szeptemberig, amikor is átvette az elnökséget Quim Torrától. Elődjét ugyanis a spanyol legfelsőbb bíróság eltiltotta közhivatal betöltésétől, amiért megsértette a közintézményekre vonatkozó politikai semlegesség elvét a 2019-es tavaszi országos parlamenti választásokat megelőzően.

Katalán függetlenségpárti ünneplők. (Korábbi felvétel. Fotó: EPA)
Katalán függetlenségpárti ünneplők. (Korábbi felvétel. Fotó: EPA)

Quim Torra távozása miatt

idén február 14-én előrehozott tartományi választásokat tartottak, amelyet a Katalán Szocialista Párt (PSC) nyert, de a függetlenségi pártok többséget szereztek az új törvényhozásban, így ők kapták meg a kormányalakítás lehetőségét.

Az egyeztetéseket komoly viták és nézeteltérések jellemezték az elmúlt három hónapban, olyannyira, hogy Pere Aragonés elnökségét márciusban nem támogatta az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) függetlenségi párt a parlamenti szavazáson.

A két párt közötti vita egyik lényeges eleme volt, hogy az Együtt Katalóniáért szerepet szánt volna a kormányzati munkában Carles Puigdemont volt elnöknek, aki 2017 októberében, az alkotmányellenes függetlenségi népszavazás után Brüsszelbe menekült a spanyol igazságszolgáltatás elől. Az ERC viszont azt hangsúlyozta, hogy "belgiumi gyámkodás nélkül" szeretne kormányozni.

A pártok hétfőn, az elnökválasztási határidő lejárta előtt tíz nappal állapodtak meg a koalíciós kormány létrehozásától és a tárcák elosztásáról.

A katalán függetlenség kilátásáiról készült interjúnkat Dr. Lénárt Andrással, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Hispanisztika Tanszékének adjunktusával itt olvashatják.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos dolgot mondott Orbán Viktor az uniós pénzekről Tusványoson
Privátbankár.hu | 2025. július 26. 11:46
Szerinte amíg nem kapjuk meg az összes, Magyarországnak járó pénzt, addig a kormány megvétózza az uniós költségvetést.
Makro / Külgazdaság Olyan helyen járt Donald Trump, ahol előtte kevés amerikai elnök – pedig ott van a szomszédban
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 09:32
Nem szokás elnökként benézni a jegybankhoz, de Trump ezt is megtette. Nem szándékozik idő előtt lecserélni a Fed elnökét, de a nyomást fenntartja.
Makro / Külgazdaság Két szempontból is fájhat a KSH legújabb adata a kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 08:46
Fogy a magyar, és vele fogynak a dolgozók is.
Makro / Külgazdaság Erősödik az amerikai gazdaság
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 17:19
Trump elégedett lehet.
Makro / Külgazdaság Bejött, amit vártak: mutatjuk az EKB lépését
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 14:45
Nem volt változtatás.
Makro / Külgazdaság Már megremeg a német cégek térde Trump miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 13:31
Érzik a vámterheket.
Makro / Külgazdaság Bármi megtörténhet a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 10:56
A kutak árai változhatnak.
Makro / Külgazdaság Harcra készül a vámháborúban Európa?
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 15:33
Összevonták a két szankciós listát.
Makro / Külgazdaság Ilyen csoda kellene, hogy Orbán Viktor nyugodtan aludhasson
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 11:34
Álom már van. De elúszni látszik.
Makro / Külgazdaság Trumpnak sikerült egy újabb pofont lekevernie az amerikai autógyártóknak?
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 10:48
A Fehér Ház szerint hatalmas győzelem ez az amerikai gyártóknak – az amerikai gyártók szerint viszont nagyon rossz üzlet köttetett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG