2p

Az iráni hatóságok januárban és februárban legalább 94 embert végeztek ki - közölte csütörtökön az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet.

Az AI és az Abdorrahman Boroumand Center, egy iráni emberi jogi szervezet, amelynek székhelye az Egyesült Államokban van, közölte, hogy az iráni hatóságok legalább egy ahvázi arabot, 14 kurdot és 13 beludzsot végeztek ki "súlyosan igazságtalan pereket" követően, és legalább egy tucatnyi további embert ítéltek halálra az év eleje óta. Az ahvázi arabok, a kurdok, valamint a beludzsok önállóságuk kivívását szeretnék elérni.

Az emberi jogi szervezetek kutatásai szerint a kivégzések száma jelentősen megnőtt az előző évhez képest. Forrásaikra hivatkozva "szörnyű szexuális erőszakról és egyéb kínzásokról szóló állításokról" is beszámoltak. Roya Boroumand, az Abdorrahman Boroumand Központ ügyvezető igazgatója azt mondta, az iráni hatóságok ijesztő mértékben hajtanak végre kivégzéseket.

Tüntetők Teheránban. Fotó: EPA/STR
Tüntetők Teheránban. Fotó: EPA/STR

Dianay Eltahawy, az IA munkatársa arról számolt be, hogy a kivégzések rendszeresek, miközben a vádlottak elítélésére kínzással hamisított vallomásokat használnak fel a súlyosan igazságtalan perekben. A nyilatkozó sürgetett minden államot, hogy gyakoroljon egyetemes joghatóságot minden olyan iráni tisztviselő felett, akit alaposan gyanúsítanak a nemzetközi jog szerinti bűncselekmények és az emberi jogok egyéb súlyos megsértése miatt fennálló büntetőjogi felelősséggel.

Az emberi jogi aktivisták évek óta élesen bírálják a halálbüntetés alkalmazását Iránban, mondván, hogy azt az elnyomás eszközeként és tisztességtelen perek után alkalmazzák. A kivégzések hivatalos számai nem ismertek. Az Amnesty International szerint 2022 első felében legalább 250 embert végeztek ki Iránban, főként kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt. A halálos ítéleteket Iránban általában akasztással hajtják végre. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG