1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Korábban úgy számoltak, hogy nem lesz GDP-növekedés, most módosítottak.

Idén 0,3, 2014-ben pedig 1,5 százalékkal nőhet a bruttó hazai termék Magyarországon, miközben a beruházások csökkenése várhatóan csak 2014-ben áll meg - ismertette a Kopint-Tárki vezérigazgatója a kutatóintézet legfrissebb, nyári előrejelzését.


A mezőgazdaság húzza a GDP-t

Palócz Éva kiemelte: felfelé módosították előző, idénre még stagnálást jelző előrejelzésüket, elsősorban a mezőgazdaság teljesítményének javulása miatt, ahol 8 százalékos termelésbővülést várnak 2013-ra.

A Kopint-Tárki előrejelzése szerint 2013-ban 3,5 százalékkal esik vissza a bruttó állóeszköz-felhalmozás, 2014-ben pedig stagnálhat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Végre tényleg szívderítő lehet nézegetni Brüsszel legfrissebb jelentését
Csabai Károly | 2026. március 18. 05:44
Hála a februárban közel kilenc és féléves mélypontra zuhant inflációnak, Magyarország az Európai Unió 27 tagországából az előkelő, hatodik helyet foglalhatja el – Olaszországgal holtversenyben – az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat által ma publikálandó, a harmonizált fogyasztóiár-indexek alapján elkészített rangsorban. Még előrébb végeztünk a visszatekintő reálkamatok összevetésében, a negyedik helyen, dacára annak, hogy a jegybanki alapkamatunk tizenhat havi mozdulatlanság után csökkent – derül ki lapunk legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképéből.
Makro / Külgazdaság Vlagyimir Putyin még egyáltalán nem dörzsölheti a markát az olajbevételei miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:00
A Reuters keddi számításai szerint az orosz szövetségi költségvetés olaj- és gázadóiból származó bevételei márciusban várhatóan 52 százalékkal, 520 milliárd rubelre – 6,4 milliárd dollárra – csökkennek a 2025-ös év azonos hónapjához képest a gyengébb olajárak és az erősebb rubel miatt.
Makro / Külgazdaság Dobogón volt tavaly a magyar infláció az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 16:40
Az Eurostat legújabb adatai európai kitekintésben azt mutatják, hogy hazánkban Horvátországgal megegyező értékkel a harmadik legmagasabb volt az éves átlagos infláció 2025-ben – mutat rá a GKI.
Makro / Külgazdaság Szörnyű katasztrófát okozhat az iráni háború – figyelmeztet az ENSZ
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 16:00
Tízmilliók éhezhetnek majd, ha a nyárig elhúzódik a háború – írja a Világélelmezési Program (WFP) elemzésében.
Makro / Külgazdaság Török Gábor: az állás a valóságban szorosabb lehet, bejöhet a Fidesz kampánya
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:36
Minimális esélyt ad a Tisza kétharmados győzelmének a politológus, a győzelemre is csak kicsit tartja esélyesebbnek Magyar Péteréket.
Makro / Külgazdaság Szerdától még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:04
Tovább nőnek a piaci árak, lassan literenként száz forintot lehet spórolni a védett áras gázolajjal.
Makro / Külgazdaság 2,3 millió magyar revolutos élete változik meg
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:41
Kell félteni az ingyenes átutalásokat? Fiókteleppel és „rendes” magyar bankszámlákkal újit a cég.
Makro / Külgazdaság Ön is szívhatja a fogát a Hormuzi-szoros lezárása miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:22
A fontos szállítási útvonal lezárásának hatásait Magyarországon is érezni.
Makro / Külgazdaság Nagy változások jönnek a BUX indexben
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:56
Három részvény be, egy ki. Az MBH Banknak is nagy lépés ez.
Makro / Külgazdaság Gyorsan elkapkodták a Demján Sándor Program szabad felhasználású forgóeszköz-finanszírozásának megemelt keretét
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:26
Ezután is elérhetők azonban az EXIM további konstrukciói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG