4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A gazdaság növekedését fékező adminisztratív szabályok kiiktatására gazdaságvédelmi operatív törzs alakul - mondta el Varga Mihály a Magyar Nemzetnek adott szombati interjúban.   

 

Az újság szombati számában megjelent interjúban a miniszter úgy vélte, hogy a hazai vállalkozások helyzetének javítását már most érdemben szolgálni fogja, hogy létrehozzák a gazdaságvédelmi operatív törzset, amelynek feladata lesz, hogy azonosítsa és felszámolja azokat az adminisztratív szabályokat, amelyek megnehezítik a hétköznapi ügymenetet a vállalkozásoknál. A szervezet, amelynek munkájában nyolc-tíz állami hatóság és intézmény, például az adóhivatal, a fogyasztóvédelem és az államkincstár képviselői vesznek részt, már a jövő héten megtarthatja első ülését.

Varga az interjúban emlékeztett arra, hogy az egészségügyi jellegű kiadások fedezetére a kormány kialakította a járvány elleni védekezési alapot. Ebbe 633 milliárd forintot irányítottak, amelyből eddig 480 milliárdot használtak fel. Szintén komoly összegeket igényelt a gazdaság, a munkahelyek megóvása, ezért jött létre a gazdaságvédelmi alap. Az ide csoportosított 923 milliárd forintból eddig 904 milliárdot használtak fel. Egyik részét munkahelyek megóvására, másik részét beruházások támogatására fordították.

Varga Mihály megjegyezte: az összegben nincs még benne az ideiglenes adó- és járulékkedvezmények, -mentességek költsége, vagy a hitelmoratórium hatása.

A járvány következtében kialakult válság egészségügyi és gazdasági hatásainak kezelésére összességében 9000 milliárd forintot - a bruttó hazai termék 20 százalékának megfelelő összeget fordít a kormány - jelezte a pénzügyminiszter.

Elmondása szerint a 2021. évi gazdaságvédelmi alap 2500 milliárd forintos lesz, az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap pedig 3000 milliárd forintot tartalmaz.

Varga Mihály beszámolt arról is, hogy a kormány hozzáfogott a kórházi struktúra átalakításához. 

A miniszter beszélt a 13. havi nyugdíj visszaállításáról is, amely négy lépcsőben történik, és első lépcsője jövő februárban esedékes. A jövő évi első részlet összeségében 77 milliárd forintot jelent majd tájékoztatása szerint. Hozzátette, hogy a számítások alapján jövőre csökken az államadósság és 3 százalék alatti hiány mellett 4,8 százalék lesz a gazdasági növekedés, így az állam nyugdíjprémiumot folyósíthat. Erre 53 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben. Összesen így 130 milliárdos pluszjuttatással a számolhatnak a nyugdíjasok jövőre.

A miniszter rögzítette, hogy az idén zsugorodni fog a gazdaság nagyjából 3 százalékkal, a költségvetési hiány akár a 3,8 százalékot is meghaladhatja, az államadósság pedig újra a GDP 70 százaléka fölé kúszhat. Ebben a helyzetben elsősorban a munkahelyek megtartására, a gazdaság stabilizálására összpontosít a kormány - szögezte le, megjegyezve, hogy az egy számjegyű szja-ról a kormány nem tett le, a hosszú távú tervek között szerepel.

A kisadózó vállalkozások tételes adója, a kata néven emlegetett adónem átalakításával kapcsolatban Varga Mihály megfontolandónak tartja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felvetését, és arról tájékoztatott, hogy a Pénzügyminisztérium és a kamara szakemberei megkezdték a közös munkát. Az esetleges szabályváltozások legkorábban jövőre léphetnek hatályba.

A Lánchíd felújításával kapcsolatos kérdésre válaszolva a miniszter tarthatatlannak nevezte a helyzetet, és úgy vélte, megoldásához kizárólag a politikai akarat hiányzik. Rámutatott: pontosan tudható, hogy a fővárosnak 180 milliárd forintos állampapír-megtakarítása van, vagyis nyilvánvalóan nem pénzkérdés a felújítás. Ráadásul a kormány is jelezte, hogy 6 plusz 1 milliárd forinttal hozzájárul a költségekhez - emlékeztetett Varga Mihály.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG