2p
Gyorsult a gazdasági növekedés a második negyedévben a közép-kelet-európai régió több országában, így Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában, ugyanakkor lassult a bővülés üteme Bulgáriában.

A lengyel hazai össztermék (GDP) 0,4 százalékkal nőtt a június végével záródott három hónapban az első negyedévhez képest, amikor 0,2 százalékkal bővült. Éves szinten a második negyedévben a lengyel gazdaság 0,8 százalékkal erősödött az első negyedévi 0,5 százalék után.

Ugyancsak előzetes számítások szerint a szlovák gazdaság 0,3 százalékkal nőtt negyedéves összevetésben a második negyedévben, felülmúlta a szakértők által várt 0,2 százalékot, míg az éves bővülés 0,9 százalék volt az első negyedévi 0,6 százalék után. A szakértők szerényebb, 0,5 százalékos éves szintű második negyedévi gazdasági növekedésre számítottak.

Csehország túljutott a recesszión

A cseh GDP a második negyedévben 0,7 százalékkal nőtt negyedéves szinten az első negyedévi 1,3 százalékos zsugorodás után és ezzel a cseh gazdaság túljutott a csaknem két éve tartó recesszión. Éves összehasonlításban a cseh gazdaság 1,2 százalékkal gyengült a második negyedévben az első negyedévi 2,4 százalékos hanyatlást követően.

Bulgáriában a negyedéves szintű gazdasági növekedés 0,2 százalékra mérséklődött az első negyedévi 0,4 százalékról. Éves szinten a GDP 0,1 százalékkal zsugorodott az első negyedévi 0,1 százalék növekedés után.

Magyarországon 0,1 százalékkal nőtt a GDP negyedéves, és 0,5 százalékkal éves összehasonlításban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG