1p
Giró-Szász András elmondta, hogy az IMF-fel folytatott tárgyalások kapcsán a magyar kormány nem gondolkodik "B" forgatókönyvben, szeretnének megállapodni a Nemzetközi Valutalappal egy biztonsági keretszerződésről, amely a piacoknak még nagyobb nyugalmat ad, az országkockázati felár és az állampapírok kamatszintje tovább mérséklődik és a nemzeti valuta árfolyama is moderáltabb lesz.

Giró-Szász András az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy kizártnak tartja azt a forgatókönyvet, hogy az Ecofin június végén ne helyezze hatályon kívül a Magyarországot megillető kohéziós források felfüggesztését.

Giró-Szász András, kormányszóvivő

A kormányszóvivő "egyszerűen megoldandó feladatnak" nevezte az uniós pénzügyminiszterek által elvárt kiigazító lépéseket. Mint kifejtette, egy 13-14 ezer milliárdos költségvetésben 140 milliárdról vagy még annál is kevesebbről, mintegy félszázalékos (70-100 milliárd forint) közötti korrekcióról van szó attól függően, hogy strukturális, vagy egyszeri intézkedésekről beszélnek. Ezeknél jóval jelentősebb mértékű intézkedésekről rendelkezik a Széll Kálmán Terv - mondta. Mindezek alapján a kormányszóvivő kizártnak tartja, hogy június 22-én a dán soros elnökség utolsó ülésén ne helyezzék hatályon kívül a Magyarországot megillető kohéziós források következő évre vonatkozó részlegeges felfüggesztéséről szóló döntést.

Giró-Szász András kiemelte: amellett hogy jóváhagyták a kohéziós pénzek felfüggesztéséről szóló előterjesztést, két "határozott állásfoglalást" is tettek. Az egyik, hogy ez az egész egy "technikai kérdés" és ha június végéig a magyar kormány megteszi a szükséges lépéseket, a szankciót eltörik és ha a magyar fél bármilyen erre vonatkozó előterjesztést tesz, a bizottságnak kötelessége azt haladéktalanul megtárgyalni. Másrészt az is világossá vált, hogy a jelenlegi magyar gazdaságpolitikát milyennek ítélik meg.

Egyetért? Vitatkozna?

Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Hangsúlyozta, hogy Magyarország ellen már az uniós taggá válása, vagyis 2004 óta zajlik a túlzottdeficit-eljárás, amely kapcsán a bizottság újabb és újabb határidőket adott. Az intézkedést Olli Rehn az Európai Bizottság pénzügyi felelőse is azzal indokolta, hogy Magyarország az egyetlen olyan tagállam, ahol már hét-nyolc éve tart ez az eljárás. Ez a nyilatkozat Giró-Szász András szerint arra utal, hogy az Európai Bizottság véleménye szerint a jelenlegi túlzottdeficit-eljárás a 2004-2010 közötti költségvetési politika eredménye.

A kormányszóvivő kiemelte, hogy az elmúlt három hónapban Magyarország kapcsán világossá vált, hogy bár sok probléma felmerül, a magyar gazdaságpolitika "az irányt eltalálta", hozzátette, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben az árfolyam elszállásának ellenére is 2011-ben csökkent az államadósság, a ezen felül emelkedett foglalkoztatás és nőttek a reálbérek.

A kormányszóvivő beszélt továbbá arról a két témáról is, amelyek kapcsán az unió által indított kötelezettségszegési eljárás még nem zárult le, hanem a második fázisba léptek. Mint mondta: a adatvédelmi biztos hivatalával illetve a bíró nyugdíjazás kérdésében is tett már a kormány intézkedéseket, jelenleg a bizottság értékelésére várnak.

Giró-Szász András szólt arról is, hogy a magyar kormány december óta kész tárgyalóasztalhoz ülni az IMF-fel. A tárgyalások megkezdésének egyetlen feltétele az Európai Bizottság hozzájárulása. A kormány reméli, hogy az IMF-fel való tárgyalás minél hamarabb meg tud kezdődni és le is tud majd zárulni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG