1p

Fenntarthatóság: trend, kötelezettség vagy üzleti csodafegyver?

Klasszis Talks&Wine – ahol a fenntarthatóság kézzel fogható üzleti értékké válik.

Jöjjön el, ne maradjon le a versenyben!
Február 26., Budapest - csoportos kedvezménnyel!

Részletek és jelentkezés >>

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a tavalyi 1,5 százalék körüli visszaesés után 2013-ban sem várható növekedés, az infláció viszont - mesterséges kormányzati lépések nyomán - jelentősen, több mint 1 százalékponttal lassul.

A GKI kiemeli: szinte biztosra vehető, hogy tavaly a visszaesés elérte a GKI által már egy éve jelzett 1,5 százalékot, miután a 2012 végi gazdasági adatok szerint novemberben az ipar csaknem 7 százalékkal, az építőipar 12 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalom 4,1 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál, kukoricából pedig 40 százalékkal kevesebbet takarítottak be, mint 2011-ben (ebből a mezőgazdasági vártánál alacsonyabb kibocsátására lehet következtetni).



Mi tehetünk róla

Eközben az EU-ban 0,3 százalékos volt a GDP csökkenése, a régióbeli országok többsége pedig növekedésre volt képes - Szlovákia és Lengyelország 2,5 százalékosra - ez a recesszió belgazdasági, gazdaságpolitikai okaira utal a GKI szerint.

Idén a némileg talán javuló európai konjunktúra ellenére, a belföldi kereslet gyengesége miatt összességében csak a GDP stagnálása várható a GKI előrejelzése szerint. A beruházások körülbelül 2 százalékkal tovább csökkennek.

Ezenkívül valószínű a fogyasztás további, de már szerényebb, 0,5 százalék körüli visszaesése is. A minimálbérek reálértéke ugyan 1 százalék körül emelkedhet, a munkavállalók egészénél azonban - a GKI által prognosztizált 4,5 százalékos infláció esetén - sem a cégek, sem a költségvetés helyzete nem tesz lehetővé ilyen emelést. Az infláció mértéke jelenleg nagyon bizonytalan. A mesterséges, a világpiaci árak által nem alátámasztott rezsicsökkentés folytatása ennél is lejjebb viheti az áremelkedést - írja a GKI.

Veszélyben a hiánycél

A külső egyensúly kedvezően alakul, a külkereskedelmi aktívum és a beáramló EU-támogatások növekedésének egyenlegjavító hatását azonban meghaladja a jövedelemkiáramlás (profit és kamat) negatív hatása. A kormány fő célja a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés - ezzel a kohéziós alapok megvonásával fenyegető EU-szankció lehetőségének kiiktatása -, s ennek érdekében a tartósan 3 százalék alatti államháztartási hiány elérése. Ez 2012-re sikerült is, azonban a költségvetésben már látható feszültségek mellett a választási gazdaságpolitika látható beindulása ezt 2013-ra és 2014-re is veszélyezteti.

285 forintos eurót várnak

A lazítás így ezt ellentételező adóemelésekhez is vezethet. A kormány gazdaságpolitikája mellett az új jegybanki vezetés, az immár teljes egészében a jelenlegi kormánytöbbség által jelölt tagokból álló monetáris tanács irányvonala is bizonytalan - vélekedik a GKI. Ha az EU megszüntetné a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárást, az rövidtávon javítaná az ország és a forint megítélését, ugyanakkor az év második felében jelentősen megnövelné egy választási gazdaságpolitika kialakulásának veszélyét - fűzi hozzá a gazdaságkutató.

A GKI előrejelzése szerint az ipari termelés egy százalékkal nő 2013-ban, az építési, szerelési tevékenység pedig a 2012-es szinten marad. Az export 5, az import 4,5 százalékkal emelkedhet idén; az euró átlagos árfolyama pedig 285 forint körül alakulhat. A GKI 10,7 százalékos - a 2012-essel megegyező - munkanélküliségi rátát, és - szemben a tavalyi, várhatóan 607,5 milliárd forinttal - 800 milliárd forintos államháztartási hiányt vár év végére.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Léket kapott a MAGA-terv: sorra faképnél hagyják a nagyhatalmak az USA-t
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 06:14
Kína még ráadásul fel is szólította az egyoldalú intézkedések kapcsán az Egyesült Államokat.
Makro / Külgazdaság Trump mondott egy kövéret, és újra elsütötte kedvenc fegyverét
Privátbankár.hu | 2026. február 22. 08:25
Az lehet, hogy hallott Trump globális vámjairól, de az már a múlté. Újra emel az elnök.
Makro / Külgazdaság Robert Fico: Hétfőn az áramszállítást is leállítják Ukrajnába, ha nem indul el az olaj Szlovákiába
Privátbankár.hu | 2026. február 21. 14:10
A szlovák miniszterelnök a hét végére adott gondolkodási időt Zelenszkijnek. 
Makro / Külgazdaság Itt a jó hír: zavartalan lesz a kőolajszállítás Szerbiába Horvátország felől
Privátbankár.hu | 2026. február 21. 12:32
A Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat a horvát kormánnyal együttműködésben 2026. március 20-ig érvényes engedélyt szerzett az amerikai pénzügyminisztérium Külföldi Vagyoneszközöket Ellenőrző Hivatalától (OFAC), amely lehetővé teszi a kőolaj további zavartalan szállítását a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) részére – közölte szombaton a horvát társaság.
Makro / Külgazdaság Nagy drágulás jöhet a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. február 21. 10:10
Nem kizárt, hogy 7-8 forinttal is emelkednek a hazai benzin- és gázolajárak – jelzi előre az Mfor Üzemanyagár-figyelő.
Makro / Külgazdaság Donald Trump nem adja fel: új vámot vezetett be
Privátbankár.hu | 2026. február 21. 08:22
Donald Trump amerikai elnök új, 10 százalékos globális vámot vezetett be a Legfelsőbb Bíróság által hatályon kívül helyezett vámok helyett.
Makro / Külgazdaság Ilyen is van: csökkentek a lakásárak, de sajnos nem nálunk
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 18:50
Közel négyéves csúcs után visszaesett az eladott új lakások száma az Egyesült Államokban decemberben.
Makro / Külgazdaság Ez lehet az év döntése: eltörölte a Legfelsőbb Bíróság Donald Trump vámjait
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 16:50
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága pénteken eltörölte Donald Trump amerikai elnök kiterjedt vámprogramjának és vámintézkedéseinek jelentős részét.
Makro / Külgazdaság Búra derűt hozhat a friss ipari adat
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 16:28
Az Egyesült Államokban az ipari termelés éves alapon 2,3 százalékkal emelkedhetett januárban, ami felülmúlja az elemzői várakozásokat.
Makro / Külgazdaság Új ingatlannal gazdagodott tavaly Takács Péter és Rétvári Bence
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 15:45
Idén is bepillantottunk a belügyminiszter és csapatának a vagyonnyilatkozataiba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG