2p

Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnál jelentősen több új munkahely jött létre januárban a nem mezőgazdasági ágazatokban, miközben a munkanélküliségi ráta a várt emelkedés helyett nem változott az előző havihoz képest.

Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Labor Statistics (BLA) pénteken ismertetett adatai szerint a mezőgazdasági ágazat nélkül számítva a foglalkoztatottak száma 353 ezerrel nőtt januárban a decemberi 333 ezer után, jelentősen meghaladva az elemzői várakozások átlagában szereplő 180 ezret. A munkanélküliségi ráta november és december után januárban is 3,7 százalék volt. Az elemzői várakozások átlagában 3,8 százalékos januári adat szerepelt. A munkaerőpiaci részvételi arány az előző havival megegyezően 62,5 százalékon állt januárban is.

Az idei év első hónapjában az átlagos órabér éves szinten az elemzők által várt 4,1 százaléknál nagyobb mértékben, 4,5 százalékkal, 2023 szeptembere óta a leggyorsabb ütemben emelkedett az előző hónapban regisztrált 4,4 százalékos növekedés után.

Januárban az átlagos órabér 0,6 százalékkal, 2022 márciusa óta a leggyorsabb ütemben nőtt havi összehasonlításban az előző havi 0,4 százalékos emelkedés után, az elemzők által várt 0,3 százalékos bővülés helyett. A heti átlagos munkaidő 34,1 óra volt januárban, elmaradva az előző hónapban jegyzett és az elemzői várakozásokban szereplő 34,3 órától. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG