3p
Legalábbis ez áll az Állami Számvevőszék 2015-ös beszámolójában. Idővel biztos beérhet az oktatás gyümölcse.

Benyújtotta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 2015-ös tevékenységéről és működéséről szóló beszámolót az Országgyűlésnek - közölte a szervezet csütörtökön. A tájékoztatás szerint a számvevőszéki ellenőrzések tavaly a gazdasági növekedésre, a versenyképességre, az államadósságra és a költségvetési egyensúlyra ható területekre fókuszáltak, valamint nagy hangsúlyt helyeztek a közfeladatokat ellátó, közszolgáltatásokat nyújtó gazdálkodó szervezetekre is.

Mozgalmas év volt

Az ÁSZ tavaly 221 jelentést hozott nyilvánosságra, a 750 ellenőrzött szervezetből 350-nek csaknem 2000 intézkedést igénylő javaslatot tett. A szervezet ellenőrzésével hozzájárult az állami adóhatóság működési és szervezeti megújításához, az adóbeszedés és hátralékkezelés hatékonyságának a növeléséhez. A Magyar Nemzeti Bankba integrálódott, korábbi Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ellenőrzésével az ÁSZ ráirányította a figyelmet a pénzügyi felügyelet korábbi hiányosságaira - írták.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) rendszerellenőrzése, az európai uniós források ellenőrzési tapasztalatainak összegzése alátámasztotta a hazai uniós támogatási intézményrendszer átalakításának indokoltságát - áll a jelentésben.

Az ÁSZ ellenőrzött továbbá több tucat önkormányzati és állami tulajdonú, vagy többségi állami tulajdonú gazdasági társaságot is 2015-ben, sor került a rezsicsökkentésben is érintett önkormányzati távhő- és hulladékgazdálkodó társaságok ellenőrzésére. Az ÁSZ tavaly felhívta a kormány figyelmét a veszélyekre és kockázatokra, aminek nyomán kormány 2015. szeptemberi határozatában megerősítette, hogy szükségesnek tartja az állami tulajdonú társaságok és gazdasági társaságok menedzsment rendszerének átalakítását.

Az ÁSZ elvégezte mind a 22 állami erdőgazdaság ellenőrzését is és tavaly befejezte a felsőoktatási intézmények átfogó, rendszerszintű ellenőrzését, valamint hozzájárult az ágazat működését szabályozó törvények megújításához, az intézmények pénzügyi- és vagyongazdálkodási előírásainak megerősítéséhez.

A jövőben biztos más lesz

Az jelentés szerint az Országgyűlés 2015 júliusában a vezetői rendszerekre vonatkozó tanácsadó tevékenység szélesítésével és az etikus közpénzügyi vezetőképzés támogatásával bízta meg az ÁSZ-t. A szervezet - a Miskolci Egyetemmel megkötött együttműködéssel - letette a duális képzés alapjait, amely a közszféra teljesítményének mérését kutatja, oktatja majd - írták.

A számvevőszék ötödik alkalommal végezte el éves integritás felmérését, amely a magyar közszféra korrupciós kockázatait térképezi fel. A 2014-es részvételi rekordhoz képest 2015-ben mintegy ezerrel több, 2557 szervezet csatlakozott, a résztvevő szervezetek a magyar közszféra teljes létszámának több mint felét tették ki.

2015-ben a számvevőszék 194 alkalommal értesítette valamely hatóságot, illetékes felügyeleti szervet az ellenőrzései során feltárt bűncselekményre, vagy súlyos szabálytalanságra utaló gyanú miatt - áll a tájékoztatásban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG