3p

Kanadában és Svájcban is felbukkant a koronavírus omikron nevű új variánsa - közölték vasárnap a helyi hatóságok. Összehívják a G7 rendkívüli ülését.

Franciaország után Kanada és Svájc is az omikron nyomaira bukkant

A kanadai Ontario tartomány egészségügyi szervei vasárnap ismertették, hogy a koronavírus omikron mutációját eddig két olyan fertőzött szervezetében mutatták ki, aki nemrég járt Nigériában. A két érintett személy Ottawában él, őket elkülönítették és jelenleg a hatóságok azt próbálják megállapítani, hogy kikkel érintkezhettek az utóbbi időben - írja az MTI.

Az SDA svájci hírügynökség szintén vasárnap este számolt be a szövetségi egészségügyi hatóságokra hivatkozva arról, hogy egy személy, aki egy hete tért vissza Dél-Afrikából szintén az omikron variánssal fertőződhetett meg. A végleges teszteredményt a napokban várják a génszekvencia-vizsgálat lezárultával.

Korábban a francia egészségügyi minisztérium is azt közölte, hogy feltehetően nyolc ilyen esetet sikerült azonosítaniuk. A fertőzöttek dél-afrikai államokból érkeztek Franciaországba, az omikron variáns megerősítéséhez azonban még több napot várni kell.

Rusvai Miklós vírusszakértő egyébként a hétvégén úgy nyilatkozott: csak tavasszal számít az omikrom magyarországi elterjedésére.

Lezárták a határokat a dél-afrikaiak előtt - a WHO szerint ez nem jó ötlet

Számos - elsősorban európai - ország függesztette fel a dél-afrikai országokból érkező légi járatokat. Pénteken az Egyesült Államok, Kanada, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek lezárták a határaikat az Afrikának ezen térségéből érkezők előtt.

A Dél-afrikai Köztársaság által először november 24-én jelentett, omikron nevet kapott új SARS-CoV-2-variánst a WHO aggasztónak ítélte, mondván gyorsabb mértékben terjedhet más változatokhoz képest és az újrafertőződés fokozott kockázata is fennáll az új típusú koronavírus eddig ismert variánsaihoz képest.

Közben az Egészségügyi Világszervezet azt kéri, ne zárják le a határokat a dél-afrikai utazók elől, mert ennek hatása kontraproduktív lehet. "A WHO az afrikai országok oldalán áll, és szorgalmazza, hogy hagyják nyitva a határokat" - olvasható az ENSZ egészségügyi szakosított szervezetének a közleményében, amely felszólítja az országokat, hogy kockázatfelmérésen alapuló tudományos megközelítéssel álljanak a kérdéshez.

"Létfontosságú, hogy támogassuk az adataikat átlátható módon kezelő országokat, hiszen ez az egyetlen módja annak, hogy biztosítsuk: időben kapunk meg fontos adatokat" - figyelmeztetett a WHO az MTI összefoglalója szerint.

Az omikron variáns megjelenéséről beszámoló dél-afrikai hatóság szerint a légijáratok betiltása, amely befolyással van a gazdaságra és az idegenforgalomra, elrettentheti a jövőben az országokat attól, hogy szankcióktól félve hírt adjanak az újabb esetleges variánsok felfedezéséről.

Összehívják a G7 rendkívüli ülését

Nagy-Britannia hétfőre összehívta a világ hét legfejlettebb iparú országát, valamint az Európai Uniót tömörítő G7 csoport egészségügyi minisztereinek rendkívüli ülését a koronavírus omikron nevű új variánsának terjedése miatt - közölte vasárnap este a brit egészségügyi minisztérium az MTI tudósítása szerint.

Jelenleg Nagy-Britannia látja el a soros elnökséget a G7 csoportban, amelynek rajta kívül Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, az Egyesült Államok, Kanada, valamint az Európai Unió is tagja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG