1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Gyurcsány Ferenc szerint nyugodt, tárgyszerű és elemző mederben folyt az egykori koalíciós partnerek közötti egyeztetés
Gyurcsány Ferenc szerint nyugodt, tárgyszerű és elemző mederben folyt az egykori koalíciós partnerek közötti egyeztetés. A miniszterelnök szerint az SZDSZ nem vetette fel a szakértői kormány kérdését, Fodor Gábor ugyanakkor úgy véli, a liberális párt kifejtette álláspontját ezzel kapcsolatban is

A jövő héten szakpolitikai kérdések megvitatásával folytatódik az MSZP és az SZDSZ közötti egyeztetés - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke a megbeszélés után újságíróknak.

A két delegáció közös javaslata volt a szakpolitikai kérdések megvitatása - közölte a kormányfő, aki elmondta azt is, hogy az SZDSZ nem vetette fel a szakértői kormány kérdését. Gyurcsány Ferenc azt mondta, ha sikerül megegyezni a tartalmi ügyekről, utána tárgyalnak az együttműködés konkrét formájáról.

A szóba került konkrét témakörök között a gazdaság-, a foglalkoztatás-, a szociál-, az oktatáspolitikát említette, illetve a nyugdíj és demokratikus közélet kérdését.

A miniszterelnök úgy értékelt, hogy "nyugodt, tárgyszerű és elemző mederben" folyt az egyeztetés. Az egyeztetésen és a sajtótájékoztatón az MSZP részéről részt vett Lendvai Ildikó parlamenti frakcióvezető, Kiss Péter kancelláriaminiszter, az MSZP alelnöke, valamint Juhász Ferenc és Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese. Az SZDSZ részéről Fodor Gábor pártelnök mellett Kóka János frakcióvezető, Gulyás József, Gusztos Péter és Horn Gábor ügyvivő vett részt a tárgyaláson.

Ezt írtuk reggel
Az ügyben megszólaló politikusok véleményét összegezve kiszámíthatatlan az MSZP és az SZDSZ csütörtöki egyeztetésének végkimenetele, de várhatóan kézzelfogható eredmény nélkül zárul majd a tárgyalás, mely a miniszterelnök kezdeményezésére jön létre. Részletek>>
Az SZDSZ leszögezte álláspontját a kialakult helyzetről, elmondta a véleményét a miniszterelnök javaslatáról, valamint a szakértői kormány koncepciójáról is - közölte Fodor Gábor liberális pártelnök az MSZP-SZDSZ-tárgyalást követő sajtótájékoztatón.

A kormányfő javaslatának látjuk az erényeit is, de az elsősorban az állami szerepvállalás túlterjeszkedésével való "szembe nem nézés" miatt nem elfogadható az SZDSZ számára - mondta Fodor Gábor, aki a liberális delegáció élén a Gyurcsány Ferenc vezette szocialista küldöttséggel egyeztetett.
   
Fodor Gábor kitért arra, hogy ezúttal nem a hogyanra, hanem a mire keresték a választ, vagyis arra, egy politikai megoldás milyen tartalommal szülessen meg. A liberális pártelnök felsorolta a konkrét szakpolitikai kérdéseket, amelyekről beszélgettek, és hozzátette: folytatják az egyeztetést. Arra a kérdésre, szóba került-e, hogy Gyurcsány Ferenccel nem hajlandóak együttműködni, Fodor Gábor azt mondta, személyi kérdésekről nem beszéltek.

Az MDF hétfőre rendkívüli házbizottsági ülést kezdeményez annak érdekében, hogy az Országgyűlés házszabálytól eltéréssel tárgyalja, és még aznap szavazzon is a parlament feloszlásáról szóló indítványukról - közölte Szili Katalin házelnök.

Gyurcsány: vége a bújócskának!
Azt kapja az MSZP, amit Gyurcsány
Jó a külső segítség is az SZDSZ helyett
Elkezdtük szeretni politikusainkat
MSZP: még hezitál kongresszus-ügyben
Egyre valószínűbb, hogy Gyurcsány távozik?
Válasszatok! Gyurcsány összehívta a kongresszust
Fodor a szakértői kormányról egyeztetne

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:09
Itt vannak az országos átlagárak.
Makro / Külgazdaság Júliusban sem talált magára a hazai turizmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:30
A külföldi vendégek száma 1,9 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 20:19
Balázs Zoltán sok területen évtizedes tapasztalattal rendelkezik, Kármán András a piaci gondolkodását, hatékonysági szemléletét és szervezetépítő készségét tartja elengedhetetlennek.
Makro / Külgazdaság A választás óta nem volt ennyire drága az euró, mint kedd este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 19:33
Elhagyta a 367-es szintet is kedden az euró-forint árfolyam, a dollár-forint 317-nél jár.
Makro / Külgazdaság Trafóháznál robbant pokolgép a német-lengyel határnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 17:15
Az elkövetőknek egyelőre nyoma sincs.
Makro / Külgazdaság Rekordösszegűre nőhetnek a kórházi tartozások idén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 15:46
A legfrissebb adatok szerint már 59 milliárd forint a kórházak összesített adóssága, az egyetemi klinikák is tetemes összeggel tartoznak. 
Makro / Külgazdaság Összeomló beruházások, szárnyaló ipar: ilyen volt a kormányváltás utáni gazdasági átmenet
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 1. 12:12
Végleg maga mögött hagyta a három és fél évig tartó stagnálás időszakát a magyar gazdaság, ettől függetlenül nem lehet felhőtlen az öröm a második negyedéves adatok láttán. A beruházások összeomlottak, a mezőgazdaságot pedig a történelmi aszály vetette vissza. A mérleg másik serpenyőjében viszont nagyon rég nem látott szárnyalást mutatott be az ipar.
Makro / Külgazdaság Húsbavágó: áttört egy határt a benzin átlagára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 11:39
Határozott mértékű az árváltozás, legalábbis a 95-ös benzinnél.
Makro / Külgazdaság Befékezett a feldolgozóipar – így értékelték augusztust a menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 11:06
Megérkeztek az értékek a múlt hónap kapcsán.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter új fejezetet nyitna az INA-ügyben?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 09:09
A Hernádi Zsoltot érintő kérdésre ugyanakkor nem válaszolt, miután horvát kollégájával egyeztetett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG