3p

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke szerint az idén visszaeshet az ágazat.

Az építőiparban a termelés visszaesését, a megrendelés-állomány csökkenését valószínűsíti az idén az ÉVOSZ, ezeket a várakozásokat azonban a szövetség elnöke, Koji László szerint az idén is elérhető családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mérsékelheti.

Az építőipari cégek jelzései alapján az ágazat teljesítménye 10-15 százalékkal kisebb lehet összehasonlítható árakon 2023-ban, mint 2022-ben volt - mondta a szakszövetség elnöke az MTI-nek. Hozzátette: a kedvező hatású intézkedések ellenére sok a bizonytalanság, így nem lehet pontosan megítélni, mennyivel kevesebb munkához jut majd idén az építőipar. 

A pozitív jelenségek között említette, hogy a 1,5 éves késésben lévő uniós források vélhetően az idén megérkeznek. Ide sorolta azt is, hogy a kormány döntése értelmében továbbra is igényelhető a csok, a falusi csok, és a babaváró hitel is. Utóbbi azért fontos az ágazat számára, mert az igényelt babaváró hitelek 70 százalékát építéssel összefüggő ügyben költik el az erre jogosultak - emelte ki.

Koji László kifejtette: míg a korábban elindított lakásfejlesztések felfelé húzzák a lakásépítés számait, az idén tartani kell attól, hogy a jelenlegi finanszírozási körülmények között újak nem nagyon tudnak elindulni. A lakásépítésekre és a felújításokra is igaz, hogy a kétszámjegyű hitelkamatok mellett a lakosság inkább kivár - vélekedett.

Akár 10-15 százalékkal eshet az ágazat teljesítménye. Fotó: Pixabay
Akár 10-15 százalékkal eshet az ágazat teljesítménye. Fotó: Pixabay

Az ÉVOSZ elnökének becslése szerint 2022-ben 22 ezer új lakás épült és 250 ezret újítottak fel. Ezek a számok azonban 2023-ban és 2024-ben a felére eshetnek vissza kormányzati intézkedés nélkül - vélte a szakszövetség elnöke, aki lehetséges lépésnek tartaná a lakáscélú hitelekre vonatkozó kamattámogatási rendszer vagy az 5 százalékban meghatározott kamatsapka bevezetését.

Az ágazat előtt álló kihívások között említette a bérek emelését: a magyar építőipari cégeknek olyan béreket kell biztosítaniuk a szakmunkásoknak és mérnököknek, hogy ne menjenek el Nyugat-Európába dolgozni. A megrendelés-állomány várható csökkenése miatt az építőipari cégeknek a segédmunkások megtartása is nehézséget okoz majd - jegyezte meg. 

Felhívta a figyelmet a régióban megjelenő török és a román-török építőipari cégekre is, amelyekkel csak hatékonyan működő magyar cégek tudják felvenni a versenyt. Bár egyelőre nem tudni, hogy ezek a külföldi cégek milyen költség- és árszinteken dolgoznak, egy irreálisan alacsony árversenybe a magyar építőipari cégeknek nem szabad belemenniük - szögezte le Koji László.

Közölte, az építőipar 2022 első 11 hónapjában elért eredménye - a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 4,2 százalékos bővülése - alapján az ÉVOSZ a korábbi 3-5 százalék helyett már 5-6 százalékos termelési érték növekedéssel számol 2022-ben 2021-hez képest. Az országos építés-szerelés folyó áron számolt értéke pedig 6700 milliárd forint körül lehet, míg tavaly év végi előrejelzésük szerint ez 6500 milliárd forintot tett ki.
 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG