3p
A bankok is minél hamarabb visszatérnének a piaci alapú hitelezéshez, hiszen ez Magyarország elemi érdeke, ha versenyezni akar a régió országaival. A kis- és középvállalkozások viszont szívesebben választják az állami megoldásokat a K&H vezérigazgatója szerint.

Napjainkban a gazdaság lényegében a hitelezés felfutása nélkül bővül, elsősorban az uniós források felhasználása és az autógyártás érdeme a GDP növekedése - mondta Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója pénteken Tatán, a bank által újságíróknak rendezett szakmai programon.

Változás kell

Hendrik Scheerlinck kiemelte: a hitelezés fokozott élénkülésére lenne szükség ahhoz, hogy a magyar gazdaság versenyezni tudjon a régiós társországokal. Egy erős magyar gazdaság közös érdek, a K&H képes és akar is hitelezni. A gazdaság növekszik, de az utóbbi évek gazdasági nehézségeinek egyik máig tartó negatív hatása a lakossági és a vállalati hitelezés volumenének számottevő visszaesése - fejtette ki a vezető.

"A hitelezés fokozott élénkülésére lenne szükség ahhoz, hogy a magyar gazdaság versenyezni tudjon a szlovák és lengyel gazdasággal" - mondta a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a kelet-közép-európai régió kezdi visszaszerezni a befektetők bizalmát, egyre vonzóbb befektetési célponttá válik.

Minek, ha van állam?

Rámutatott: elsősorban a kereslet hiánya miatt nem pörög fel a hitelezés, a kereskedelmi bankok ugyanis készek hitelezni a megfelelő kockázat mellett. Kiemelte: a források adottak a hitelezéshez, a K&H csoport bízik a magyar gazdaságban, a magyar vállalkozásokban, és arra számít, hogy a jövőben fokozódó élénkülés jellemzi majd a hitelpiacot. Ezt segítheti, hogy a kormány gazdaságpolitikai döntéshozói is a hitelezés felfutását tartják a gazdasági növekedés egyik pillérének - mondta a K&H Csoport vezérigazgatója.

A vezérigazgató az MTI kérdésére elmondta: támogatható, hogy a Magyar Nemzeti Bank, mint a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) új, meghatározó tulajdonosa erősíteni akarja a tőzsde szerepét, és ennek részeként a jövőben a jó teljesítményű kis- és közepes vállalkozásokat (kkv-kat) is a BÉT-re szeretné "vonzani". Ez növelné a kkv-k átláthatóságát, javítaná irányítási struktúrájukat, egyúttal vonzóvá tehetné a kkv-kat is a befektetők számára - tette hozzá.

A vezérigazgató az MKB megvásárlása iránti érdeklődésünket firtató kérdésre annyit válaszolt: ha bármilyen pénzintézet megszerzésére egyben lenne mód, ezt a lehetőséget megvizsgálnák, de a K&H résztulajdont nem kíván más bankban szerezni.

2016-ra meglesz az inflációs cél

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője kiemelte: bár a jegybank úgy számol, hogy a hazai pénzromlás üteme 2017 elejére érheti el a 3 százalékos inflációs célt, a bank szakértői azzal számolnak, hogy ennél hamarabb, már 2016-ban eléri ezt a szintet az inflációs ráta.

A vezető elemző kifejtette: a magyar gazdaság a harmadik negyedévben 2,3 százalékkal nőtt, a GDP bővülése egy kicsit elmaradt a 2,5 százalékos várakozásoktól. Az elemző szerint a 2,3 százalékos növekedés miatt kétséges, hogy a teljes évben elérjük-e a 3 százalékos növekedést. Németh Dávid szerint az idei utolsó negyedévben javulhat a helyzet, a harmadik negyedévesnél nagyobb bővülés várható, összességében 2,5-3 százalékos növekedéssel zárhatja az évet a magyar gazdaság. A szakértő úgy látja, jövőre 2-2,5 százalékos GDP-bővülés várható.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG