2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A rakétakísérletezés és a világ fenyegetése oké, az ellene hozott szankciók szörnyűségek Kim Dzsong Un szótárában.
A KCNA észak-koreai hírügynökség által 2017. szeptember 4-én közreadott képen Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára megbeszélést folytat a párt elnökségi tanácsának tagjaival szeptember 3-án, miután Észak-Korea kísérleti atomrobbantást hajtott végre. (Fotó forrása: MTI/AP/KCNA/KNS)

Ahogy arról már korábban írtunk, komoly megtorlást és további szankciók bevezetését tervezi Donald Trump Észak-Korea ellen. A Reuters cikke szerint a rakétákkal hadonászó őrült diktátor most megpróbál az emberi lélekre hatni, és elővette minden pacifista aduászát: a gyerekeket. Kim Dzsong Un ugyanis azzal érvel a rakétakísérletek fenntartása és fokozása mellett, hogy a világ az ellenük bevezetett gazdasági szankciókkal „fenyegetik az észak-koreai gyerekek túlélését”.

Han Tae Song, Phenjan nagykövete az ENSZ gyűlésén beszélt a gyermekek jogairól szóló panelbeszélgetésen Genfben. Itt egyébként az egybegyűltek épp azzal vádolták meg Észak-Koreát, hogy embertelen körülmények között kényszerít gyerekeket munkára, rengeteg a szexuális kihasználás és számos gyerek tűnik el embercsempészek keze által, ráadásul az ország egészségügyi- és oktatási büdzséje finoman szólva is katasztrofális. Phenjan szerint természetesen minden a legnagyobb rendben van, és az ország első és legfontosabb ügye a gyerekek védelme – ha kell, rakétákkal.

Az észak-koreai konfliktusról szóló cikkeinket itt olvashatod. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ennyi pénzt adtak az adófizetők a Mandinernek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 18:06
Tíz számjegyű összeg folyt be közpénzből a Mandinerhez, ennek ellenére lett veszteséges a kiadó. A pénzügyminiszter közölte, a propaganda finanszírozásának leállításával megtakarított pénzt a gazdaság szolgálatába állítják.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter közölte, elzárták a pénzcsapot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:46
A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját. Magyar Péter szerint ezzel megszűnik a „hazug propagandalap” finanszírozása.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 13:17
Schadl György százmilliós jövedelméről, Budapest csődközeli helyzetéről, a kaszinó-, trafik és hulladékkoncessziók kérdéséről, a kegyelmi ügy friss fejleményeiről, valamint a Magyar Nemzeti Bank túlárazott ingatlanjairól is beszélgetett kollégánk az Egyenes Beszéd című műsorban.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos posztra ír ki pályázatot a kormány: százmilliárdok sorsáról dönthet majd az új ember
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:39
Szakmai tapasztalat, angol nyelvtudás, világos vezetői program az elvárások között.
Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
Makro / Külgazdaság Nem kell a két lépcső: továbbra is szervezik a tüntetést a szociális ágazatban dolgozók
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:37
Meglepte őket a miniszterelnök bejelentése, azonnali emelést követelnek.
Makro / Külgazdaság Eddig tartott a benzinkutasok türelme, azonnali beavatkozást kérnek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:06
A teljes piac és a teljes rendszer átvilágítását kéri a független benzinkutak érdekvédelmi szövetsége.
Makro / Külgazdaság A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:28
Itt vannak a legfrissebb számok a kutakról.
Makro / Külgazdaság Elnéző mosollyal szemlélhetik a magyarok ezt a román adatot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:06
Hatalmasat esett a román üzletek forgalma tavaly ilyenkorhoz képest.
Makro / Külgazdaság Megváltoztatta Lázár János egyik utolsó döntését Vitézy Dávid
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:43
76 milliárdot spórol az új kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG