2p

Az Ukrajna ellen indított háború nyomán elfogadott oroszellenes nyugati szankciók nyertesei közé
tartoznak a georgiai (grúziai) bortermelők, akik sokkal több bort exportálnak Oroszországba.

Georgia (Grúzia) megelőzte Olaszországot a nem habzó borok oroszországi exportőreinek rangsorában – vette át a Kommerszant üzleti lap hírét a Moscow Times. A gazdasági hírportál a vámadatokból silabizálta ki a változást. A georgiai borimport 2023 januárja és májusa között 63 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Eközben az olasz bortermelők kivitele szintén nőtt, nem is kevéssel, 31 százalékkal, ám a különbség elegendő volt a helycseréhez.

Az év első öt hónapjában a georgiai bortermelők összesen 24,15 millió liter nem habzó bort vittek ki Oroszországba, miközben olasz versenytársaik 23,3 millió litert exportáltak. Ennek eredményeként a georgiai bor részesedése az orosz importból 19 százalék lett. Iparági megfigyelők azt mondták a Kommerszantnak, hogy az árak stabilitása és a vámmentes export lehetősége segítette a dél-kaukázusi ország bortermelőit abban, hogy erősítsék pozícióikat az orosz piacon. Emellett persze a háború miatt kialakult áruhiány is a kezükre játszott. 

Sajátos részlete a történetnek, hogy Levan Mekhuzla, a Georgiai Nemzeti Borhivatal elnöke 2022 augusztusában azt mondta, hogy a következő öt évben 40 százalékkal csökkenni fog Oroszország részesedése országa borkiviteléből. Ezzel szemben 2022-ben 23 százalékkal nőtt az export, elérve a teljes kivitel 64 százalékát, és 161 millió dollár (54 milliárd forint) bevételt hozva a bortermelőknek. Ez volt a legjobb eredmény azóta, hogy Oroszország felfüggesztette a 2008-as orosz-georgiai háború után bevezetett importkorlátozásokat. Akkor a boron túl egyebek mellett az oroszok kedvelt georgiai ásványvizének bevitelét is embargóval sújtották.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG