3p
126 ezer fővel dolgoznak többen, mint egy éve. A munkanálküliségi ráta továbbra is 4,9 százalékon áll.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint július–szeptemberben a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 391 ezer fő volt, 126 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Ezzel a 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 67,1 százalékra emelkedett.

A növekedés teljesen az elsődleges munkaerőpiacon következett be, a magukat közfoglalkoztatottnak vallók, illetve a külföldi telephelyen dolgozók száma a mintavételi hibahatáron belül némileg csökkent - írja közleményben a KSH.

Hiába dolgoznak többen, ha így is óriási gond a munkaerőhiány >>>

A foglalkoztatottak közül 4 millió 346 ezren tartoztak a 15–64 évesek korcsoportjába, foglalkoztatási arányuk 2,3 százalékponttal, 67,1 százalékra emelkedett. A 15–64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 2,6 százalékkal, 2 millió 356 ezer főre bővült, foglalkoztatási rátájuk 2,3 százalékponttal, 73,6 százalékra nőtt. A 15–64 éves női foglalkoztatottak száma 3,0 százalékkal, 1 millió 989 ezer főre emelkedett, foglalkoztatási rátájuk 2,4 százalékponttal, 60,8 százalékra javult.

A 15–24 éves foglalkoztatottak létszáma 311 ezer fő volt, foglalkoztatási arányuk 2,4 százalékponttal, 29,1 százalékra nőtt. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25–54 éves), valamint az idősebb (55–64 éves) foglalkoztatottak száma egyaránt emelkedett, előbbiek foglalkoztatási rátája 1,3 százalékponttal, 82,6 százalékra, utóbbiaké 4,1 százalékponttal, 50,6 százalékra.

A 20–64 éves korcsoport esetében a foglalkoztatási ráta 2,4 százalékponttal, 72,1 százalékra nőtt. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 79,3, a nőknél 65,2 százalék.

De hány ember nem talál munkát?

A KSH szerint július–szeptemberben a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 66 ezer fővel, 226 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,5 százalékponttal, 4,9 százalékra csökkent.

A 15–74 éves munkanélküli férfiak száma 30 ezer fővel, 122 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,3 százalékponttal, 4,9 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 36 ezer fővel 105 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,8 százalékponttal, 5 százalékra mérséklődött.

1,5 évig keresünk

A 15–24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 4,0 százalékponttal, 12,7 százalékra csökkent, de a munkanélküliek közel ötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak és az 55–64 évesek munkanélküliségi rátája is mérséklődött, előbbieké 1,3 százalékponttal, 4,3 százalékra, utóbbiaké szintén 1,3 százalékponttal, 4 százalékra.

A munkanélküliség átlagos időtartama 18,1 hónap; a munkanélküliek 48,1 százaléka legalább egy éve keres állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számít.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG