3p
Brüsszelben a nagy stratégiai területeken hónapok óta csend honol, legyen az a menekültek elosztása, az eurózóna reformja, avagy az EU külső határainak védelme. Ráadásul véres csaták kezdődnek májusban az a következő 7 éves pénzügyi időszak ügyében. Eközben belső jelentések szerint a Bizottság elnöke egyre kevésbé áll a helyzet magaslatán.
Jean Claude Juncker Fotó: europa.eu

Véres csaták kezdődnek májusban az EU-ban a következő, 2021-ben kezdődő 7 éves pénzügyi időszak költségvetési tervezete ügyében. A Brexit miatt évi mintegy 13 milliárd eurós lyuk keletkezik a bevételi oldalon és belső jelentések szerint olyan nettó befizetők, mint az osztrákok, a dánok, a hollandok, a svédek és a finnek egy eurócenttel sem akarnak többet adni, de még a franciák és a németek is húzódoznak.

A visegrádiak célkeresztben

Pedig ez kétélű kard. „Ausztria költségvetési csapdában” címmel a vezető osztrák lap, a Die Presse arról értekezik, hogy a takarékosság szépen hangzó szó, főként ha azt mások teszik. Felhívja a figyelmet arra, hogy noha az új osztrák kormány erre gondolva akarja megkurtítani az uniós költségvetéshez való hozzájárulását, Brüsszelben ennek csak hat százalékát fordítják adminisztrációra, valójában a legtöbb pénz visszaáramlik a tagállamokba - vagyis az uniós befizetések csökkentésével Ausztria is kevesebb összeget kapna majd vissza az agrár- és regionális támogatásokra.

Franciaország EU-minisztere a napokban azzal érvelt, hogy a visegrádi országok esetében a segítséget a jövőben a többi közt a jogállamisághoz kell kötni. Azzal érvelt, hogy nincs abban semmi kivetnivaló, ha feltételeket írnak elő. Úgy tudni, hasonló véleményt terjesztett elő tegnap a Bizottság ülésén Jourová igazságügyi biztos.

Hol tart az utolsó esély?

Ilyenkor kellene egy biztos kezű kormányos az EU Bizottság élén, de a 63 éves Juncker nem az az ember. Sőt, a német Focus magazin oknyomozó beszámolója szerint egyre kevésbé áll a helyzet magaslatán.

Káncz Csaba

A kiszivárgó információk szerint még a saját munkatársai is egyre kevésbé látják a munkahelyén, a Berlaymont palota 20. emeleti irodájában.

Ha pedig sajtótájékoztatót tart, gyakran érthetetlenül beszél és túlérzékenyen reagál.

Holott 2014-ben még pont ő nevezte az új biztosi testületet az „utolsó esélynek”, hogy visszaszerezzék a polgárok elveszett bizalmát. De a nagy területeken hónapok óta mozdulatlanság és csend honol, legyen az a menekültek elosztása, az eurózóna reformja, avagy az EU külső határainak védelme – egyetlen stratégiai témában sincsen előrelépés.

Tegyük hozzá, Berlin politikai lebénulása is nagyban hozzájárul Juncker ennyire látványos tehetetlenségéhez.

Kesztyűs kézzel

Brüsszelben a színfalak mögött továbbra is komoly fenntartásokkal várják az új osztrák kormányt. De kenyértöréshez már nincsen ereje a Bizottságnak, ezt Juncker is felismerte. Hiszen már amúgy is Brüsszel nyakán van a következő választás, amely sokat elárulhat az európai politikai jövőre nézve.

Olaszországban március negyedikén jönnek az általános választások és könnyen egy újabb jobbratolódás lehet a végeredmény, amely tovább mélyítheti a hasadékokat az Unióban. Ez lehet a magyarázat arra is, hogy a Bizottság miért mutatkozik olyan visszafogottnak a csillagászati méretű olasz államadósság ellenére és miért bánik kesztyűs kézzel az eurózóna harmadik legnagyobb gazdaságával.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A kínai jegybank nem változtatott az éves és az ötéves kamatfokon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 08:40
A kínai központi az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a bank és az ötéves kamat szerdán.
Makro / Külgazdaság Hosszú idő után lehet őszintébb Orbán Viktor mosolya
Csabai Károly | 2025. augusztus 20. 06:11
Az adataikat cikkünk megjelenéséig közlő 40 európai állam éves inflációs rangsorában ugyanis viszonylag nagyobbat lépett előre Magyarország, miután a júniusihoz képest 0,3 százalékponttal lassuló pénzromlás mellett az eddig előttünk lévők közül többen is az előző havinál gyengébb adattal rukkoltak elő. Ennek ellenére az az első ránézésre furcsaság fordult elő, hogy az egyik leghatékonyabb antiinflációs ellenszerrel, a kamatemeléssel egyetlen kontinentális jegybank sem élt, sőt öten még szigorítottak is. Emellett egyéb érdekességek is kiderülnek a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképből.
Makro / Külgazdaság Rémisztő mértékben emelkedik az államadósság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:50
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a második negyedévben elérte a GDP 76 százalékát.
Makro / Külgazdaság Ősszel lesújt a Fidesz ellehetetlenítési pallosa? Martin József Péter lesz a Klasszis Klub Live vendége
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:21
A közgazdász, szociológus, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója augusztus 27-én, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Trump elégedett lehet: az S&P nem rontott a hitelminősítésen
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 10:21
Az S&P megerősítette az Egyesült Államok „AA plusz” besorolását.
Makro / Külgazdaság Trump: jöhet a béke, hármas találkozó készül Zelenszkijjel és Putyinnal
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 06:24
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Makro / Külgazdaság 200 forintos euró? Ilyen sajnos csak a vécében létezik, készpénzben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 20:22
Mit üzen a szabályosan működő magyar cégeknek a Ruszwurm évtizedekig elhúzódó ügye? Erről is beszélgetett a Trend FM reggeli műsorában munkatársunk. Emellett szóba kerültek a turistákat fenyegető veszélyek és az azok elleni védekezési lehetőségek is.
Makro / Külgazdaság Nagy Márton elárulta: szocho csökkentést kértek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 15:41
A miniszter fontos egyeztetésen járt.
Makro / Külgazdaság Befékeztek az euróval rendelkező országok
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 12:34
Az euróövezet külkereskedelmi többlete a vártnál kisebb lett júniusban.
Makro / Külgazdaság Durván felborult az ukrán-kínai egyensúly
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 12:01
Míg az ukránok több mint 50 százalékkal kevesebbet exportáltak Kínába, addig az importjuk 25 százalékkal nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG