2p

A közel egy hónapja ismertetett első hivatalos becslésnél is nagyobb mértékben csökkent a japán gazdaság teljesítménye a harmadik negyedévben negyedéves és éves összevetésben.

A pénteken közölt végleges adatok szerint a hazai össztermék (GDP) 0,7 százalékkal esett a második negyedévhez képest, ami meghaladja az előzetesként ismertetett 0,5 százalékos csökkenést. Éves összevetésben a japán GDP 2,9 százalékkal, 2020 második negyedéve óta a legnagyobb mértékben zsugorodott, ami szintén felülmúlta a közel egy hónapja ismertetett, 2,1 százalékos csökkenésről szóló nem végleges adatot.

Negyedéves szinten a fogyasztói kiadások 0,2 százalékkal csökkentek a harmadik negyedévben, míg az előzetes adat változatlan kiadásról szólt. Az üzleti beruházások kevésbé, 0,6 százalék helyett 0,4 százalékkal estek vissza. A kormányzati kiadások az előzetes adatoknak megfelelően, 0,3 százalékkal nőttek.

A negyedéves szintű kivitel növekedésére vonatkozó adatot 0,5 százalékról 0,4 százalékra, a behozatalét 1 százalékról 0,8 százalékra módosították a pénteken ismertetett végleges adatok szerint. Pénteken rontották a második negyedévi adatokat is, a negyedévest 1,2 százalék növekedésről 0,9 százalékra, az évest pedig 4,8 százalékos bővülésről 3,6 százalékra módosították. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mi folyik itt? Keddtől megint nagyobbat változnak az árak a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 10:21
Megint csak az autósok egyik fele örülhet.
Makro / Külgazdaság Valamit titkol a magyar kormány az amerikai szankciókkal kapcsolatban?
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 09:14
Továbbra sem árul el alapvető fontosságú részleteket a magyar kormány arról, hogy miként és meddig mentesültünk az amerikai szankciók alól.
Makro / Külgazdaság Egy picit fellélegezhet a kormány? Ezt látták a vállalatvezetők novemberben
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 09:00
Sok mutató javult a novemberi Beszerzési Menedzser Indexben.
Makro / Külgazdaság Az export esett, az import nőtt – nem néz ki jól a magyar külkereskedelem mérlege
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 08:31
Tavalyhoz képest 178 millió euróval romlott az egyenleg.
Makro / Külgazdaság Akiknek bejött a háború: 679 milliárd dollárt kerestek tavaly
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 07:54
A száz legnagyobb hadiipari cégnek jó éve volt 2024-ben.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak olajügyben
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 07:23
Döntöttek a legnagyobb olajkitermelők: így alakítják a termelést 2026 első hónapjaiban.
Makro / Külgazdaság Van egy fontos hírünk a Penny, a Lidl és az Aldi vásárlóinak
Kollár Dóra | 2025. december 1. 05:43
Megérkezett a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés, amely szerint folytatódott az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Jeleket küldött a Hunity a világűrből
Privátbankár.hu | 2025. november 30. 14:27
Mintegy 100 másik műholddal együtt.
Makro / Külgazdaság Nagyon fontos adatok érkeznek a magyar gazdaság vergődéséről
Privátbankár.hu | 2025. november 30. 09:32
A KSH és az MNB is publikálja az eredményeit.
Makro / Külgazdaság „Hónapok óta nem kapunk fizetést” – egyre duzzad a bérválság Oroszországban
Kormos Olga | 2025. november 29. 16:31
Oroszországban egyre emelkedik a kifizetetlen bérek nagysága: a hátralékok egy év alatt megnégyszereződtek. Az építőiparban, a bányászati ​​​​és még a stratégiai védelmi üzemekben dolgozók is azt mondják, hogy hónapok óta fizetés nélkül élnek. Elbocsátások, sztrájkok – amelyekről az orosz sajtó nem tudósít.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG