4p

A kormány 11,8 milliárd forintból készíteni fel a rendszert az országgyűlési képviselők megválasztására.

Jövőre választási év lesz, ilyenkor megsokasodnak a teendők a Nemzeti Választási Irodánál (NVI), fel kell készülni a szavazás lebonyolítására, ami szoftveres és egyéb beszerzéseket igényel. Ha hinni lehet a számoknak, akkor 2022-ben űrtechnika áll majd rendelkezésre, mivel a négy évvel korábbi, 2018-as választáskor elköltött összeg 3,3-szorosát tervezi erre a célra elkölteni a kormány a következő évben.

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Mindez számokban: a 2018-as költségvetésben az országgyűlési képviselőválasztásra 5,75 milliárd forintot állítottak be. Annak az évnek a zárszámadásából viszont az derül ki, hogy a tényleges kiadás ezen a soron 3,5 milliárd forint volt.

Ehhez képest a parlamenthez frissen benyújtott 2022-es költségvetési törvényjavaslatban az esedékes országgyűlési képviselőválasztás előkészítésére 11,8 milliárd forintot terveztek be. Ez az összeg több mint kétszerese a négy évvel korábban ugyanilyen célra tervezett kiadásnak, és több mint háromszorosa az akkori tényleges költésnek. Valamint 11,3 milliárd forinttal több, mint amennyit idénre terveztek be, de az összehasonlítás szempontjából ez kevésbé fontos, hiszen a választási évek kiadásait érdemes összevetni.

Az ezen a szinten jelentősnek mondható, nominálisan 8,3 milliárd forintos növekményre egyelőre nincs magyarázat, a költségvetés csatolt részei, amelyekből esetleg választ kaphatnánk erre a kérdésre, még nem kerültek a parlament elé.

A Nemzeti Választási Iroda honlapján elérhető dokumentumok (költségvetési beszámolók, szerződések) szerint 2018-ban a választással összefüggésbe hozható tételek közül informatikai szolgáltatások igénybevételére 1,117 milliárd forintot költöttek, a kommunikációs szolgáltatásokra ugyanekkora összeget fordítottak.

Abban az évben a összesen 6,35 milliárd forintot tettek ki a választási iroda költségvetési kiadásai, de az ott közölt dokumentumokból nem lehet szétszálazni, hogy ebből mennyi kapcsolható össze tételesen az akkori országgyűlési választással.

Egy másik, a szerződéseket bemutató listában pedig azt néztük meg, hogy a választás előtti utolsó hónapokban - vagyis 2018 első negyedében - milyen, a szavazással összefüggő szerződéseket kötött az NVI. Itt olyan cégek neveivel találkozunk, mint a T-Systems Magyarország Zrt., az Ernst & Young Tanácsadó Kft., a Magyar Posta Zrt., a Kopint Datorg Informatikai és Vagyonkezelő Kft., illetve a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. vagy az Idomsoft Zrt. Csupa, a maga területén piacvezetőnek számító cég, amelyek profiljába jól illeszkedik a közreműködés a választás lebonyolításában: vagy technológiát szolgáltatnak, vagy kézbesítési szolgáltatást.

Hangsúlyozottan azokat a szerződéseket megnézve, amelyek 2018. eleji keltezésűek és a kontraktus céljaként kifejezetten a 2018-as országgyűlési választást jelölte meg az NVI, nyolc ilyet találtunk a 2018 első negyedévről szóló listán. Ezek összértéke bruttó 1,1 milliárd forint volt.

Ezek tehát azok a tételek, amelyek egyértelműen a négy évvel ezelőtti választáshoz voltak kapcsolhatók. A szerződéses érték szerint kiemelkedett a mezőnyből a Nemzeti Infokommunikációs Zrt. bruttó 428 milliós megbízása.

Természetesen ez az 1,1 milliárd forint nem feleltethető meg egy az egyben az NVI választási célú 2018-as kiadásainak, de jelzésértékűek, hogy négy éve mennyiből jött ki a technikai felkészülés a szavazás lebonyolítására. A mostani költségvetési keretszám - megismételve: 11,8 milliárd forint - mindenesetre egy igen jelentős fejlesztést sejtet a választásokra. Tisztázásra vár továbbá, hogy a szavazás lebonyolítását mennyivel drágítják a külföldön élők voksainak begyűjtése, bár ez a feladat már négy éve is adott volt, azóta olyan mértékben nem változhatott a határon túl boldogulást keresők száma, ami érdemi költségemelkedést eredményezhetne.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG