2p
Borúlátóan ítéli meg az ukrán gazdasági és pénzügyi kilátásokat a Moody's: idén 5-10 százalékos GDP-csökkenéssel számolnak.
Az EU nem fogja megsínyleni?A Moody's nemrég egy másik elemzést is összeállított, külön arról, hogy az ukrajnai válság milyen gazdasági hatást gyakorolhat Oroszországra és az Európai Unióra. Részletek >>>

A nemzetközi hitelminősítő azzal számol, hogy az ukrán hazai össztermék (GDP) 5-10 százalékkal zsugorodik az idén, miközben akár 30 százalékra is nőhet a nem fizető hitelek aránya a teljes banki hitelállományban. 

Az ukrán gazdaság tavaly stagnált, az idei első három hónapban 3 százalékkal zsugorodott éves összevetésben. 

A Moody's szakértői komoly kockázatnak ítélték a bankrendszer szempontjából azt is, hogy likviditási hiány alakulhat ki a betétállomány zsugorodása miatt. Az április végéig tartó idei négy hónapban a betétállomány 15 százalékkal csökkent Ukrajnában.

A hitelminősítő által felvázolt jövőkép szerint az ukrán bankok nyeresége nem lesz elég a veszteségek fedezésére és emiatt az idén minden bizonnyal negatív előjelű adatokat szolgáltatnak majd.

Más országok is megérzik

Ugyanakkor az Európai Unión kívüli egykori szovjet köztársaságok mindegyikének adósminőségi kilátásait is rontja az orosz-ukrán válság.

A Moody's egy korábbi tanulmánya szerint az ukrajnai konfliktus felerősítette a térség egészét terhelő gazdasági kockázatokat, tekintettel az Oroszországhoz fűződő szoros gazdasági kapcsolatokra és arra, hogy az orosz gazdaság máris lefulladóban van.

A válság emellett növelte a geopolitikai kockázatokat is, mivel újra a felszínre hozott régi területi viszályokat, és mindez növelte a közvetlen konfrontáció esélyét Oroszországgal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG