Hétfőn kezdődik a parlament őszi ülésszaka, a decemberig tartó politikai évadban a kormány 55 törvényjavaslatot tárgyal. Már hétfőn belecsapnak a sűrűjébe a képviselők, hiszen a stabilitási törvény módosítása és a jövő évi költségvetés is napirendre kerül, a kormányfő pedig napirend előtt fog felszólalni, ahol beszélni fog az IMF-megállapodáshoz kapcsolódó feltételekre adott kormányzati válaszokról is.
A héten kiderült, a júliusi egyeztetés után a trojka (EKB, Európai bizottság, IMF) több munkaanyagot is készített, illetve észrevételeit eljuttatta a kormánynak, de konkrétumokat nem jelölt meg, csak irányokat és elérendő célokat (strukturális reformok, a költségvetés középtávú fenntarthatósága, kiszámítható befektetői környezet megteremtése). A tárgyalások egy esetleges hitelkeret-szerződésről ősszel folytatódnak a nemzetközi partnerekkel.
Még hétfő este részletes vita lesz a gazdasági stabilitási törvény módosításáról, illetve a jövő évi költségvetést megalapozó jogszabályokról, végül – kivételes sürgős tárgyalással – ismét napirendre kerülhet az új agrárkamarai törvény, amelyet a nyári rendkívüli ülésszak utolsó napján fogadtak el.
Kedden a trafiktörvény elfogadása és az agrárkamarai szabályok pontosítása után az Országgyűlés megkezdi a munkahelyvédelmi akcióterv végrehajtásához szükséges törvénymódosítások általános vitáját, s megtárgyalja a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló kormányzati javaslatot.
Az ún. trafiktörvény az állam kizárólagos gazdálkodási körébe utalja a dohánytermékek kiskereskedelmét, így azokat a jövő évtől csak a koncessziós szerződés alapján működő kereskedők árulhatnák. Az előterjesztés úgy számol, hogy nagyjából hétezer dohánybolt jön létre országszerte, a pályázatokat szeptember végéig írhatják ki és az év végéig zárulhatnak le. Az indítvány azonban az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén még változhat, ott készítik ugyanis elő a zárószavazást. |
A jövő évi költségvetési törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitáját nyolcórás időkeretben folytatják le aznap.