A gyia öt pénzügyi részindexe közül négy növelte, egy csökkentette a mutatót, ugyanakkor a reálgazdasági indexek közül több hatott a csökkenés irányába. Mindezek alapján a magyar gazdaság továbbra sem tud kitörni a recesszióból, a harmadik negyedévre sem várható, hogy a GDP változása a pozitív tartományba kerül - írta a lap.
A Világgazdaság szerint a fogyasztás felpörgésére nem lehet számítani a közeljövőben, és a külső kereslet is csak akkor nőhet, ha oldódik az euróövezet szuverén adósságválsága. Megjegyzik, hogy a jegybanki kamatcsökkentések sem tudnak érdemben hozzájárulni a növekedéshez, ha nem sikerül féken tartani az inflációt. A bizalom helyreállítását és a kilábalás megindulását a lap szerint továbbra is az EU-IMF-megállapodás szolgálná, hiszen így kiszámíthatóbbá válhatna a gazdaságpolitika.
A gyorsulási irányadó egy elismert, nemzetközi módszereken alapuló mutató, amelyet a GDP-t jól előre jelző részindikátorokból hoztak létre. Az index mindig az adott hónap reálgazdasági teljesítményét jellemzi.
Csak átmenetileg állt meg a gyorsulási irányadó (gyia) esése a nyár utolsó két hónapjában, szeptemberben újra lassult a gazdaság: havi alapon 0,05 százalékkal csökkent a mutató, éves bázison 1,11 százalékkal esett, vagyis a gazdaság továbbra sem tud lendületet venni - írta a Világgazdaság csütörtökön.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Orbán Viktor Donald Trumpnál panaszkodott „Magyar” támadására
10 perce
-
Kína szorít egyet ritkaföldfém-fegyvere markolatán
35 perce
-
A Mol nagyot zuhan a tőzsdén
körülbelül 1 órája
-
Fél az AI-tól? Ettől fog majd félni igazán!
körülbelül 1 órája
-
A Duna House erős negyedévvel készül az Otthon Startra
2 órája
-
Emmanuel Macron, Friedrich Merz és Donald Tusk is ide utazik, hogy ünnepeljen
2 órája
-
Éhínség sújtja Gázát – állítják az ENSZ szakértői
2 órája
Mfor.hu Top24
- Sulyok Tamás bekeményített: ők nem magyar állampolgárok többé
- Felkelt a padlóról a forint, de nem bikázta be a pénteket
- Karácsony Gergely: elöregedett a budapesti buszállomány, de a kormány hátráltatja az új beszerzéseket
- Emelkedik, de a lélektani határ alatt marad a benzinár
- Senki nem tudja, meddig, de meghosszabbította a kormány az árrésstopot
- Harmadszor is leállt a Barátság-kőolajvezeték, Szijjártó Péter szerint újabb támadás történt
- Nem akármit intézett éjszaka egy tollvonással Orbán Viktor
Makro / Külgazdaság
Lórúgásként érte a kiskereskedőket az árrésstop meghosszabbítása
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 12:48
A kereskedelmi szövetség attól tart, felgyorsulhat a kisboltok bezárási hulláma, a felmérésük szerint pedig a vásárlók többsége az árrésstop mellett is érzi, hogy drágulnak az élelmiszerek.
Makro / Külgazdaság
Trump meggondolta magát: elengedte a 250 százalékos vámterveit
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 11:23
A gyógyszerekre és a félvezetőkre is a többi szektornak megfelelő vámokat fog kivetni. A szeszes italokról azonban még nincs megállapodás.
Makro / Külgazdaság
Drágult az olaj, emelkednek a magyar üzemanyagárak is
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 10:39
A Brent emelkedésével párhuzamosan a magyar nagykereskedelmi árak is nőnek, ismét közelít a 600 forintos átlagár.
Makro / Külgazdaság
A kormány 1 százalékos növekedési céljának is annyi?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:30
Bár a beruházások második negyedéves visszaesése enyhébb lett az első negyedévinél, a -8,2 százalék így sem ad okot örömre.
Makro / Külgazdaság
Már a szemünk se rebben: ebben az összevetésben az utolsó előttiek vagyunk az EU-ban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:11
A bruttó hazai termékek (GDP) éves szintű változásának összevetésében csak Ausztria került mögénk. Némi fényt jelenthet az alagút végén, hogy az előző negyedévhez viszonyított mutatókban a középmezőnyben állunk.
Makro / Külgazdaság
Kínai típusú gazdasági rendszer felé halad az USA?
Sasvári Péter | 2025. augusztus 21. 14:38
Államkapitalizmus az Egyesült Államokban? Donald Trump a politika után a gazdaság területén is egyre inkább kezd úgy viselkedni, mint egy egyszemélyi vezető. Nemrégiben lemondásra szólította fel az Intel vezérigazgatóját, „utasította” a Walmartot és a detroiti autógyárakat, hogy ne emeljenek árat, valamint a Coca Colának még azt is meg akarta szabni, hogy milyen cukrot használjanak. Persze az Egyesült Államok alkotmánya és törvényei határt szabnak Trumpnak. Ám viselkedése és elképzelései a kínai modellel vagy a francia dirigizmussal rokoníthatóak. Mennyi esély van rá, hogy a kapitalizmus egyik modellországa az állami kontrol irányába lép? Van ennek előképe az Egyesült Államokban?
Makro / Külgazdaság
Kiderült, hogy olcsóbb lesz-e benzin
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:07
Maradunk 600 forint alatt.
Makro / Külgazdaság
Szijjártó Péternek egy rossz szava sincs az oroszokra Munkács bombázása után
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 11:39
A külügyminiszter szerint béke kell.
Makro / Külgazdaság
MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 10:05
Nem ért véget az ingatlanos bizniszelés.
Makro / Külgazdaság
Előreléptünk egy fontos összehasonlításban, de így sem lehetünk elégedettek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 11:49
Hiába utasítottunk magunk mögé júliusban a júniusban még előttünk végzett országok közül kettőt, így is a 23. helyen állunk a 27 EU-tagország között az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat által számolt harmonizált fogyasztóiár-indexek összevetésében.
Heti top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Zelenszkij nem fogadhatja el Trump javaslatát 2025. augusztus 17. 10:39
- Zelenszkij baljós bejelentést tett 2025. augusztus 16. 15:24
- MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki 2025. augusztus 21. 10:05
Havi top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
- Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére? 2025. augusztus 5. 09:08
- Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 31. 10:08
A privátbankár ajánlja
Friss
Nemzetközi
Orbán Viktor Donald Trumpnál panaszkodott „Magyar” támadására
A „Magyar” hívójelű parancsnok vezette az újabb akciót a Barátság kőolajvezeték ellen.
10 perce
Nemzetközi
Kína szorít egyet ritkaföldfém-fegyvere markolatán
Kína a világ vezető ritkaföldfém-szállítója.
35 perce
Részvény / Deviza / Áru
A Mol nagyot zuhan a tőzsdén
A BUX a plusz 1,53 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Az amerikai gazdaság elkerüli ugyan a recessziót, de száguldani sem fog
15:03
-
Egyre nehezebb ritkaföldfémekhez jutni
14:02
-
Soha nem látott mértékben estek vissza a Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések
14:02
-
Orbán Viktor bejelentette árrésstop marad, a kereskedők szerint semmi értelme
12:12
-
Több mint százezer külföldi nézte a budapesti tűzijátékot közvetlen közelről mobiladatok alapján
11:11
Turizmus Online cikkei
-
MTÜ gyorsjelentés: augusztus 20-ai programok vendégszámai
12:12
-
Postakocsiállomástól a designhotelig – a Traunsee partjának különleges helye
11:11
-
Állatkertek éjszakája a debreceni Nagyerdőben
11:11
-
Jason Momoa Budapesten: bemutatta saját készítésű vodkáját
08:08
-
Irodalom és blues egy különleges helyszínen
07:07
A vidék hírei
-
Gyermekfelügyelő ütötte meg a kiskorút
13:59
-
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült az EKKE oktatója
13:45
-
„Nagyon dühös vagyok” – Trump kézírással reagált Orbán levelére
12:10
-
Rövidített nyitvatartással várja olvasóit a Bródy Sándor Könyvtár augusztus végéig, azután visszaáll a rend
11:09
-
Vágner Ákos polgármesterből csak egy van
08:22
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Van egy kis baj, ha most venne eurót
2025. augusztus 11. 18:30
top 24
-
Megvan, miért törölte ki az orosz szót bejegyzéséből Sulyok Tamás
2025. augusztus 21. 16:01
-
Ők nem magyar állampolgárok – Sulyok Tamás lépett, amíg ön aludt
2025. augusztus 22. 09:41
-
Orbán Viktor is megszólalt a Munkácsot ért rakétatámadás ügyében
2025. augusztus 21. 18:46
-
Tanulságos eset: mi történt Romániával, a bezzegországgal?
2025. augusztus 22. 05:49
-
Egyre szánalmasabbá válik Trump lobbizása a Nobel-békedíjért
2025. augusztus 22. 10:25
