2p
Utoljára hét évvel ezelőtt kínáltak ennyi állást a cégek, csak most épp a kutya sem kíváncsi rájuk.

A Manpower felmérése szerint a vállalatok 17 százaléka tervez létszámbővítést a következő három hónapban, de csak a töredékük számol elbocsátásokkal. A cég szerint szinte minden ágazatban, régióban és vállalat-méretnél óriási a felvételi kedv, a legtöbb embert a régóta küszködő építőiparban és a pénzügyi szektorban keresik, míg a legtelítettebb munkaköröket a mezőgazdaságban, a vadászatban és a halászatban találjuk idehaza. Általában elmondható az is, hogy a nagyvállalatok keresik a legtöbb embert, a KKV szektor és a mikrovállalkozások jóval óvatosabban kezelik a munkaerő-kérdést a követező negyedévre.

Az utolsó kapcsolja le a villanyt!

A munkaerőhiány legfontosabb oka a szakemberek elvándorlása, az itt maradtakért pedig óriási a verseny. A gyártás területén például, ahol minden ötödik cég tervez bővítést, nem csak a többi vállalattal kell versenyezniük a szakképzett, idegen nyelveken beszélő munkaerőért, hanem az európai és a környező országok béreivel szemben is. Ilyen szempontból ugyanis egyáltalán nem versenyképesek a magyar munkaadók, derül ki a felmérésből.

Nem vagyunk egyedül

Nem Magyarország az egyetlen, aki munkaerőhiánnyal küzd. A ManpowerGroup világszinten 43 országban végzett felmérése szerint a harmadik negyedéves várakozások Indiában, Japánban, Tajvanon, Guatemalában, Romániában és az Egyesült Államokban a legerősebbek, míg a legkevesebb embert Brazíliában, Olaszországban és Svájcban keresik a munkaadók.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
Makro / Külgazdaság A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:44
Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.
Makro / Külgazdaság Hatalmas bejelentést tett a Mol
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:32
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG