2p
A katalánok népnek tartják magukat, a nemzetközi jog viszont nemzetiségként tekint rájuk.

Sem a spanyol alkotmány, sem a nemzetközi jog nem teszi lehetővé Katalónia számára a Spanyolországból történő kiválást - mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1-en.

A katalánok nemzetként tekintenek magukra, a spanyolok azonban nemzetiségként tekintenek rájuk - jegyezte meg a szakember. A népek önrendelkezési joga nem illeti meg a Katalóniában élőket, ugyanis nemzetközi jogi szempontból nem minősülnek népnek. Talán Spanyolország szövetségi állammá válása lehetne a megoldás - vélekedett Tóth Norbert.

Egyre nő a feszültség

Vasárnapra népszavazást tűztek ki Katalóniában az önállósodásról, a referendum megrendezését azonban a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette, a madridi kormány pedig közölte, hogy minden törvényes eszközzel meg fogja akadályozni és több ezer rendőrt vezényelt az országrészbe. Eközben az utóbbi napokban Katalóniában rendszeressé váltak a tüntetések.

Régi törésvonalak mentén eszkalálódik Madrid és Barcelona szembenállása. A hétvégén a katalán rendőrség elutasította a madridi ügyészség azon felhívását, hogy helyezzék magukat egy, az állam által kinevezett rendőrségi koordinátor parancsnoksága alá. Egy elfajuló politikai csatározás a katalán függetlenségről Európában kinyithatja az etnikumok történelmi ellenségeskedésének Pandóra szelencéjét - a háttérről itt írtunk >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Orbán Viktor lebukott és korrupt!
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 23. 13:19
Magyar Péter hét kérdést tett fel.
Makro / Külgazdaság A Wall Street szárnyal, mivel Jerome Powell szeptemberi kamatcsökkentésre utalt
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 19:01
A Wall Street főbb indexei pénteken emelkedtek, miután Jerome Powell, az amerikai Federal Reserve elnöke a Jackson Hole-i szimpóziumon tartott beszédében egy lehetséges kamatcsökkentésre utalt.
Makro / Külgazdaság Lórúgásként érte a kiskereskedőket az árrésstop meghosszabbítása
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 12:48
A kereskedelmi szövetség attól tart, felgyorsulhat a kisboltok bezárási hulláma, a felmérésük szerint pedig a vásárlók többsége az árrésstop mellett is érzi, hogy drágulnak az élelmiszerek.
Makro / Külgazdaság Trump meggondolta magát: elengedte a 250 százalékos vámterveit
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 11:23
A gyógyszerekre és a félvezetőkre is a többi szektornak megfelelő vámokat fog kivetni. A szeszes italokról azonban még nincs megállapodás.
Makro / Külgazdaság Drágult az olaj, emelkednek a magyar üzemanyagárak is
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 10:39
A Brent emelkedésével párhuzamosan a magyar nagykereskedelmi árak is nőnek, ismét közelít a 600 forintos átlagár.
Makro / Külgazdaság A kormány 1 százalékos növekedési céljának is annyi?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:30
Bár a beruházások második negyedéves visszaesése enyhébb lett az első negyedévinél, a -8,2 százalék így sem ad okot örömre.
Makro / Külgazdaság Már a szemünk se rebben: ebben az összevetésben az utolsó előttiek vagyunk az EU-ban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:11
A bruttó hazai termékek (GDP) éves szintű változásának összevetésében csak Ausztria került mögénk. Némi fényt jelenthet az alagút végén, hogy az előző negyedévhez viszonyított mutatókban a középmezőnyben állunk.
Makro / Külgazdaság Kínai típusú gazdasági rendszer felé halad az USA?
Sasvári Péter | 2025. augusztus 21. 14:38
Államkapitalizmus az Egyesült Államokban? Donald Trump a politika után a gazdaság területén is egyre inkább kezd úgy viselkedni, mint egy egyszemélyi vezető. Nemrégiben lemondásra szólította fel az Intel vezérigazgatóját, „utasította” a Walmartot és a detroiti autógyárakat, hogy ne emeljenek árat, valamint a Coca Colának még azt is meg akarta szabni, hogy milyen cukrot használjanak. Persze az Egyesült Államok alkotmánya és törvényei határt szabnak Trumpnak. Ám viselkedése és elképzelései a kínai modellel vagy a francia dirigizmussal rokoníthatóak. Mennyi esély van rá, hogy a kapitalizmus egyik modellországa az állami kontrol irányába lép? Van ennek előképe az Egyesült Államokban?
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy olcsóbb lesz-e benzin
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:07
Maradunk 600 forint alatt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péternek egy rossz szava sincs az oroszokra Munkács bombázása után
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 11:39
A külügyminiszter szerint béke kell.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG