2p
Indul a Diplomamentő II. program.

Meghirdették a felsőoktatásban végzettek számára szükséges nyelvvizsga megszerzését segítő újabb diplomamentő programot, a pályázati felület megnyitásának tervezett időpontja szeptember 3-a, hétfő 14.00 óra – derült ki az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság közleményéből.

A társaság szerint a nemzetgazdaság fontos, hogy rendelkezésre álljon a megfelelően képzett, idegen nyelvet beszélő, felsőfokú végzettséggel rendelkező humán erőforrás. A felsőoktatásban lévő hallgatók több mint egyötöde a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapja meg az abszolutórium és a záróvizsga után diplomáját, jelentős részük pedig később sem szerzi meg az oklevelet.

Diplomásnak diplomás munkát

A támogatás célja elsősorban a hallgatói jogviszonyban már nem álló uniós polgárok államilag támogatott nyelvi képzésbe vonása a diploma átvételéhez szükséges nyelvvizsga megszerzése érdekében – emellett az is szempont, hogy a diploma megszerzését követően a célcsoport végzettségének megfelelő munkakörben helyezkedjen el.

A Diplomamentő II. program azon nyelvvizsgára felkészítő képzéseken való részvételt támogatja, melyet követően a pályázó államilag elismert, komplex, vagy írásbeli, vagy szóbeli nyelvvizsgát teljesít és a nyelvvizsga bizonyítvány bemutatása után átveheti diplomáját. Ennek keretében angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol képzésre lehet pályázni.

A képzések a tervek szerint szeptember közepétől jövő év végéig tartanak, a támogatás mértéke pedig fejenként maximum 300 ezer forint. A támogatottaknak legkésőbb 2020. március 31-ig kell bemutatniuk a megszerzett nyelvvizsga bizonyítványukat és az alapján kiadott diplomájukat. Ha ez nem történik meg, a teljes támogatási összeget vissza kell fizetni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG