5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Domokos László szerint a rezsi nem politikai, hanem közgazdasági kérdés, a közszolgáltatást végző cégek méltányos árainak kiszámolása pedig a jól elszámolt önköltségen alapul.

A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. ellenőrzésének eredményeit összegző tájékoztatón az ÁSZ elnöke elmondta: a lakosság érdeke, hogy átlátható árviszonyok legyenek a közszolgáltatásban. A most vizsgált FKF ZRT. jogilag betartotta a szabályokat, de az árképzés közgazdaságilag vitatott – fogalmazott Domokos László.

Az ÁSZ ellenőrizte a szolgáltató vagyonát, különös tekintettel az amortizációra, vagyis a vagyonpótlás kérdésére. A megbízható árképzéshez, korrekt önköltségszámítás kell - mondta Domokos László. Az számvevőszék az ellenőrzések nyomán javaslatokat fogalmazott meg Budapest főjegyzője és az FKF Zrt. vezérigazgatója felé is.

Több javaslatot is megfogalmaztak

A főjegyzőnek egyebek mellett azt javasolják, hogy intézkedjen a köztisztasági közszolgáltatás szintjéről és a kompenzációról szóló előterjesztések időben történő elkészítéséről, valamint mutassa be a választható közszolgáltatási szinteket, amelyek tartalmazzák a díjképzést, illetve a kompenzációt meghatározó tételeket. A közszolgáltatási beszámolót a Főpolgármesteri Hivatal ellenőrzése után terjesszék a közgyűlés elé - áll egy másik javaslatban.

Az ÁSZ az FKF Zrt. vezérigazgatójának címzett javaslatai között szerepel - egyebek mellett - az is, hogy intézkedjen a kompenzációs elszámolást határidőn belüli benyújtásáról a fővárosi önkormányzat felé. A javaslatcsomag szerint a hulladékkezelési tevékenységgel kapcsolatban az elő- és utókalkulációnak, valamint a bizonylati rendnek is el kell készülnie.

Hogy is van ez?

Az ÁSZ elnöke kérdésre válaszolva elmondta: nem tudják megítélni, hogy jó-e az FKF Zrt. árképzésének rendszere, mert ennek nincsenek meg a feltételei. További 10-20 vállalat ellenőrzése után tudnak összehasonlító elemzést készíteni, amely az év végére készülhet el – tette hozzá.

Domokos László szerint a közszolgáltatást nyújtó cégeknél szét kell választani a megrendelői és a szolgáltatói funkciót, feladatokat. Ha pontos elszámoltathatóságot akarunk a közpénzekkel, akkor ezt a részterületet is vizsgálni kell - fogalmazott.

Mint elmondta: az ÁSZ 2011 januárja óta van feljogosítva az önkormányzati és állami többségi tulajdonú cégek ellenőrzésére. A közszolgáltató cégek vizsgálatát a közlekedési vállalatoknál kezdték, ezt folytatták a hulladék- és közútkezelőknél és hamarosan az állami vízműveknél és a távhővállalatoknál is elkezdik az ellenőrzéseket.

Hiányos volt az önköltségszámítás

Az FKF Zrt.-nél végzett ellenőrzés részleteiről Klinga László ellenőrzésvezető adott tájékoztatást. Mint elmondta: a több mint 2 millió embert ellátó cég feladatai közé tartozik a települési szilárd hulladékkezelés és a közterületek tisztán tartása. A közútkezelés 2011-ben kikerült a feladatai közül.

Emlékeztetett rá, hogy az FKF Zrt. feletti tulajdonosi jogokat 2008 és 2010 között a fővárosi önkormányzat gazdasági bizottsága, 2011 decemberéig a közgyűlés, azóta pedig a BVK Holding gyakorolja. A vizsgálat során megállapították, hogy a számviteli politika keretében előírt szabályzatokat a bizonylati rend kivételével hatályba léptették. Az értékelési, selejtezési és leltározási szabályzatokat a szervezeti átalakításnak és a gazdasági vezérigazgató-helyettesi ágazat 2012. júliusi megszűnésének tekintetében viszont nem aktualizálták.

A leltározási szabályzatban és a számviteli törvényben előírtak ellenére 2008 és 2011 között – az anyagok kivételével – mennyiségi leltározás nem volt. Az eszközök és források értékelési szabályzatában a közszolgáltatást el nem ismerő vevők tartozásaival kapcsolatos értékvesztés elszámolásának módját nem rögzítették. Az önköltség-számítási szabályzat hiányosságai miatt a 2008-2012. években az FKF adózott eredmény ágazati felosztása nem volt szabályszerű, átlátható és elszámoltatható.

A főváros hagyta jóvá az áremeléseket

Az üzleti terv tartalmára és elfogadási rendjére szabályozással 2011-ig nem rendelkeztek, ezután ezt a BVK határozta meg. A terveket 2008 és 2011 között felülvizsgálat nélkül fogadta el a fővárosi önkormányzat, 2012-től ezt a BVK már elvégezte.

A közgyűlés a köztisztasági és közútkezelési közszolgáltatások szintjéről és a kompenzációról a keretszerződésben maghatározott határidőn túl döntött. A köztisztasági feladatok ellátásához kapcsolódó díjképzést, illetve a kompenzációt meghatározó tételeket nem mutatták be.

Az FKF Zrt. tulajdonában lévő eszközök értéke 2008 és 2010 között 8 milliárd 89 millió forinttal nőtt, 2012-re a közútágazat kiválása miatt 4 milliárd 536 millióval csökken. Az FKF minden ellenőrzött évben nyereséges volt. A vállalat 2008 és 2012 között 150 belső ellenőrzést végzett. Az ÁSZ 2011-es javaslatait végrehajtották – tette hozzá.

Klinga László kérdésre válaszolva elmondta: a cégnél az árképzés feltételeit szabályszerűen rögzítették, a kiszámolt díjtételeket elküldték a fővárosi önkormányzathoz, amelyet a tulajdonos elfogadott és ez alapján döntöttek évente a hulladékdíj emelésének mértékéről.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG