3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A befektetők viszonylag rosszul viselték a több helyről érkező negatív híreket. Ez pedig a forintra is hatással volt. Mi várható most?

Többek között az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború újabb fejleményei okoztak bizonytalanságot a piacokon. „A jüan több mint 10 éves mélypontra süllyedt a dollárral szemben, az Egyesült Államok pedig konkrétan devizamanipulációval vádolta meg Kínát. Közvetve azzal, hogy a jüan mesterséges gyengítésével igyekszik lökést adni a kínai exportnak” – foglalta össze Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.

A többi csapás

„A nemzetközi porondon újra előkerült a brexit, mivel Boris Johnson miniszterelnök nyilatkozataiban többször is jelezte, kész arra, hogy megállapodás nélkül kilépjen az ország az EU-ból. Márpedig az sokkolhatja a brit gazdaságot, emellett az európai és a világgazdaságban is problémát okozna. Az európai piacokon csak fokozta a bizonytalanságot, hogy Olaszországban kormányválság alakult ki, ez pedig az eurózóna politikai, közvetve pedig gazdasági stabilitását is veszélyeztetheti. Továbbá az eurózóna motorjaként emlegetett német GDP a német jegybank, a Bundesbank szerint a most folyó negyedévben is csökkenést mutathat” - sorolta a piacokat az utóbbi napokban ért további csapásokat Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere.

A kedvezőtlen piaci hangulatban a legtöbb úgynevezett feltörekvő piaci deviza, így a forint is veszíteni szokott értékéből, a befektetők ugyanis a legstabilabbnak tartott eszközökbe menekülnek. Most is ez történt: a forint, több más feltörekvő piaci devizához, például a török lírához, brazil reálhoz, lengyel zlotyhoz hasonlóan veszített értékéből. Egy héttel korábban még 323 forintnál járt az euró, míg a héten 327 forint körül mozgott.

Jön a hangulatkereskedés

„A magyar deviza gyengülésének nincsenek forintspecifikus okai, pusztán a nemzetközi kedvezőtlen hangulat áll a háttérben. Ha hosszabb távon nézzük a grafikonokat, akkor viszonylag stabilnak mondható a forint. Az év elejéhez képest közel 2 százalékot veszített az értékéből. Ehhez hasonló gyengülést produkált két fontos régiós deviza is, a román lej és a lengyel zloty, mindkettő 1,5 százalékkal került lejjebb”- fogalmazott Németh Dávid. A forint és a régiós devizák tehát stabilnak mondhatóak, különösen a többi feltörekvő piaci devizához képest. A válság felé tartó argentin gazdaság fizetőeszköze, a peso például közel 30 százalékkal értékelődött le az euróval szemben január eleje óta, de a török líra is jelentősebben gyengült, mint a régiós pénzek, az euróhoz mérve 5 százalékkal.

Németh Dávid elmondta azt is, hogy a devizapiacon a 327,50 forintos euróárfolyam jelenti a fontos szintet. „Innen már többször is visszapattant az árfolyam. Ha felerősödik a pesszimista hangulat a következő napokban, akkor a 330 forintos szintet is elérheti a jegyzés. Rövid távon tehát hangulatkereskedés határozhatja meg a forint árfolyamát, de egyelőre nem látszik olyan tényező, amely miatt tartósan 330 forint felett ragadna az euró” – tette hozzá a K&H elemzője.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miért ragaszkodunk a készpénzhez
Herman Bernadett | 2026. szeptember 21. 19:08
A hazai készpénzállomány megállíthatatlanul növekszik: már átlépte a 9400 milliárd forintos határt. A mindennapi vásárlások során egyre kevesebbszer veszik elő a magyarok a papírpénzt, de szeretik felhalmozni. A Magyar Nemzeti Bank azt is elárulta, mely napokon rohanják meg a magyarok az automatákat, és milyen drasztikus átalakulás előtt áll a hazai ATM-hálózat. 
Makro / Külgazdaság A nap képe: előre ivott a kamatdöntésre Varga Mihály?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 17:11
Ha már arra járt, ivott egy Guinnesst. 
Makro / Külgazdaság Mire költsük az uniós pénzeket, ha egyszer végre megkapjuk?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 16:25
Noha a kormány tagjai többször kijelentették, hogy hazahozták az uniós forrásokat, egyelőre sem az újjáépítési források (RRF), sem a kohéziós alapok pénzeit nem kezdték el még utalni. Meddig kell várni és mi lesz ezeknek a forrásoknak a sorsa? Többek között erről beszélt az ATV Start műsorában kollégánk, Király Béla.
Makro / Külgazdaság Mol: még csak előkészítő munka indult az ukrán szénhidrogéntárolóval kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 15:34
Többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban – tudatta a Mol arra a bejelentésre, hogy kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írtak alá memorandumot a Naftohaz vállalattal.
Makro / Külgazdaság Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 21. 14:28
Az Európai Unió és Kanada között már tíz éve aláírtak egy átfogó szabadkereskedelmi megállapodást, amit azonban nemzeti szinten több tagállam, köztük Magyarország sem ratifikált még. Nekik külön is szólhatott Ursula von der Leyen üzenete, amit az Európai Bizottság elnöke a múlt heti évértékelőjében fogalmazott meg, és amiben Kanadát, mint az EU első lehetséges „társult tagját” hozta szóba – erről beszélt Imre Lőrinc, az Mfor és a Privátbankár újságírója a Trend FM hétfői adásában.
Makro / Külgazdaság Milliárdos exportkiesést okoznak Ukrajnának az orosz légitámadások
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 13:21
Komoly mértékben visszafogják Ukrajna exportját a kikötői és más kritikus infrastruktúra elleni orosz támadások.
Makro / Külgazdaság Milliárdosok a célkeresztben: így roppantaná meg a magyar elit tőkéjét egy esetleges vagyonadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 21. 11:43
A hazai szupergazdagok vagyona soha nem látott magasságokba emelkedett. A Blochamps Capital legfrissebb szektorelemzése szerint a legfelső egy százalék kezében elképesztő, 52 000 milliárd forintos vagyon összpontosul – ám az állam hiába feni a fogát a vagyonadóra, nem lesz könnyű feladat a behajtása.
Makro / Külgazdaság Elhangzik-e Varga Mihály szájából a várva várt szám?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 10:43
Változatlan kamatszintre számítanak az elemzők a jegybank Monetáris Tanácsának keddi ülése után. A nagy kérdés inkább az, Varga Mihályék változtatnak-e a középtávú inflációs cél jelenlegi, 3 százalékos szintjén?
Makro / Külgazdaság Baka András bejelentette jelöltjét a Legfőbb Ügyészség élére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 10:22
Szathmáry Zoltánra esett a választás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
Király Béla | 2026. szeptember 21. 05:41
A Magyarországon bevezetett üzemanyagár-támogatás az Európai Unióban bizonyos szempontból unikálisnak számít, sehol máshol nem adnak pénzvisszatérítést magánszemélyeknek úgy, ahogy azt a dízelesek számára Magyar Péterék kitalálták. Egyes szakértők szerint ugyanakkor egyáltalán nem kellene semmilyen támogatást nyújtani az autósoknak, az ellenzéki politikusok viszont még olcsóbb üzemanyagot szeretnének.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG