Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

Újabb változtatásokat jelenthet be a kormány a héten. Már holnap meglehet a 3 millió oltott, egy hét múlva pedig a 3,5 millió. Utóbbival újabb lazítások járnak - persze, csak ha tartja a kabinet magát a már bejelentett elképzelésekhez. 

A cikk eredetileg laptársunk, az mfor.hu oldalán jelent meg.

Ismét eltelt egy hét a legutóbbi előrejelzésünk óta, így eljött az ideje, hogy az elmúlt napok oltási számai alapján újabb prognózist készítsünk a megjelent kormányzati álláspontok figyelembevételével. 

Legutóbbi cikkünkben, a húsvéti hosszú hétvégén felpörgetett oltásnak köszönhetően úgy számoltunk, hogy legrosszabb esetben is április 16-án elérjük az újraindítás következő lépcsőjének feltételéül szabott 3 milliós oltotti számot, a 3,5 milliót pedig április 23-án ütötte volna meg a számláló. 

Mára a kilátások ebből a szempontból még kedvezőbbek lettek, mivel húsvét után is tartották az oltási tempót, így az elmúlt hét nap átlagában már több mint 76 ezer oltást adtak be naponta a korábbi hetek 62-68 ezer környéki mennyiségével szemben. 

A legutóbbi hét adatai alapján a naponta átlag 76 688 oltással számolva már holnapután, vagyis április 14-én elérjük a 3 millió beoltottat. Az azonban egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy ebből végül április 13-a lesz. Az előző mérföldkőnek titulált 2,5 milliós szám közelében is nagyon felpörögtek az oltások, annak érdekében, hogy már húsvét utáni első napon, április 6-án délután kipipálható legyen ez a cél, több mint 104 ezer oltás került beadásra. Ami igencsak kiugró érték a korábbi 70 ezer környéki napi oltásszámhoz képest.

Számításunkat az is alátámasztja, hogy húsvét előtti interjújában Orbán Viktor rögzítette: április 13-a lehet az a nap, plusz-mínusz egy-két nap, amikor meghaladjuk a 3 millió oltással rendelkezők számát.  

3 millió vagy 3,5 millió? 

Ugyanebben az interjújában a miniszterelnök még úgy fogalmazott, "ha elérjük a 3,5 millió beoltottat, akkor jöhet a következő lépés".

Ez a cikk az Mfor és a Privátbankár Prémium tartalma, csak a lap előfizetői olvashatják teljes terjedelmében.

Prémium tartalmainkhoz a következő lépések után férhet hozzá:

  1. Regisztráljon (adja meg emailcímét és jelszavát)
  2. Válasszon előfizetői csomagjaink közül
  3. Fizessen bankkártyájával

+1 Amennyiben megújuló havi csomagjaink közül választ, az első hónap csak 390 forint mindkét csomag esetében!

Regisztráció

Jelszó visszaállítás / jelszócsere

E-mailen elküldtük a jelszó visszaállításához szükséges információkat. Kérjük, ellenőrizze postafiókját!



Még nem regisztrált? Regisztráció itt

Előfizetői csomagjainkról, az előfizetésről részletesen itt olvashat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Makro / Külgazdaság Egy 32 éves nő az áldozat – nagyon ritkán, de okozhat halált a Covid elleni oltás
Wéber Balázs | 2021. május 16. 05:37
Március elején agyvérzésben életét vesztette egy 32 éves német nő. Mostanra bebizonyosodott, hogy az agyvérzést az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinája váltotta ki. Magyarországon is derült már fény oltás utáni trombózisos esetekre. Igaz, az oltások számához képest nagyon kevés esetről van szó. Az AstraZenecánál a vérrögképződést már fel kell tüntetni a nagyon ritka mellékhatások között, a Pfizerről pedig egy német-holland kutatás azt állítja, hogy átprogramozza a velünk született immunválaszokat. Egy gyógyszeripari forrásunk szerint gyógyszerek esetében is előfordul, hogy nagyon ritka mellékhatások vagy hosszú távú hatások csak sok idő és tömeges használat után derülnek ki, és ez igaz lehet a vakcinákra is.
Makro / Külgazdaság Két éve megmondtuk: így változik a paksi erőműfejlesztés finanszírozása
Baka F. Zoltán | 2021. május 15. 15:36
Ha lassan is, de beindul az építkezés, áprilisban 13 tendert publikáltak a megrendelő honlapján.
Makro / Külgazdaság Védettségi igazolvánnyal akár a Hungaroringen is megnézhetjük Hamilton és Verstappen versenyét
Privátbankár.hu | 2021. május 15. 10:58
Az ITM államtitkára bejelentette, hogy nézők előtt rendezik meg a magyar Forma 1-es futamot.
Makro / Külgazdaság Karácsony Gergely is megméretteti magát az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson
Privátbankár.hu | 2021. május 15. 10:43
Enyhén izgulósra sikeredett a főpolgármester videós posztja.
Makro / Külgazdaság Olyan történt tegnap a járvány elleni harcban, ami május eleje óta nem
Privátbankár.hu | 2021. május 15. 10:12
Több első oltást adtak be, mint az elmúlt 14 napban.
Makro / Külgazdaság Már 3,3 millióan haltak bele a koronavírusba világszerte
Privátbankár.hu | 2021. május 15. 09:38
És 161 millióan fertőződtek meg.
Makro / Külgazdaság A második oltás után nem sokkal már kezdhet csomagolni, aki Romániába akar utazni
Privátbankár.hu | 2021. május 15. 09:18
Nekik nem kell karanténba vonulniuk, ha kivárták a 10 napot a második dózis után.
Makro / Külgazdaság Sokat vesztettünk a vágtató inflációval - A hét videója
Izsó Márton - Király Béla | 2021. május 14. 18:55
Az inflációt a szegények adójának hívják sokszor félig-meddig tréfásan, hiszen az elszabaduló árak az ő pénztárcájukat az átlagosnál jobban megcsapoljaák. A héten publikálta a fogyasztói árindex áprilisi alakulását a KSH. Heti videós anyagunkban többek között azt is elemeztük, hogy az alacsonyabb jövedelműekre hogyan hatott az árindex változása.
Makro / Külgazdaság Szombaton véget ér a vészhelyzet Szlovákiában
MTI | 2021. május 14. 18:10
Véget ér szombaton a koronavírus járvánnyal összefüggésben tavaly októberben bevezetett vészhelyzet Szlovákiában - az erről szóló döntést pénteki ülése után jelentette be a pozsonyi kormány.
Makro / Külgazdaság Melyek Putyin titkos félelmei Kínával kapcsolatban?
Káncz Csaba | 2021. május 14. 17:41
Moszkva és Peking a katonai technológiák, az űrkutatás és a mesterséges intelligencia (AI) területén egyre szorosabban működik együtt.  De a színfalak mögött megjelentek a Kreml jól körülírható aggodalmai.  Káncz Csaba jegyzete
hírlevél
depositphotos

Legyen Ön is előfizetőnk!

Előfizetőink naponta 4-6 egyedi, máshol nem olvasott,
minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, az első hónapban 390 forintért.