3p

Csúcson a forint, visszatér a bizalom: mire számíthatnak a hazai befektetők? A változások a magyar tőzsdét is elérik?

Online Klasszis Klub élőben Szalay-Berzeviczy Attilával!

Vegyen részt és kérdezze Ön is az ismert közgazdászt, a BÉT korábbi elnökét!

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt! >>

Elkészült a közlekedési stratégia és egy hónapi bárki véleményt mondhat róla.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ vezetésével elkészült a Nemzeti Közlekedési Stratégia (NKS) tervezete. A dokumentum társadalmi megvitatása 2013. november 19-tól egy hónapon át tart - közölte a Privátbankárral az NFM.

Mindent belevettek

Közleményük szerint a stratégia elkészítésénél figyelembe vették a jelenlegi és várható gazdasági környezetet, a közlekedés helyzetét is. A dokumentum külön foglalkozik egyes közlekedési módokkal és horizontális kérdésekkel, így egyebek mellett kerékpáros koncepciót, országos vasútfejlesztési koncepciót és energiahatékonyság-javítási cselekvési tervet is tartalmaz majd.

A hazai megalapozó munkák történetében - ahogy a közlemény fogalmaz - elsőként összközlekedési forgalmi modell készült, amely lehetővé tette a kiválasztásra javasolt fejlesztési eszközök hatásainak adatokkal alátámasztott értékelését. A szakértők a vasúti, közúti, hajózási, légi-, városi közlekedési és kerékpározást támogató projekttípusok mellett átfogóan vizsgálták a szabályozás, a támogatáspolitika és az intézményrendszer területeit is.

Egy hónapig mondhatja el

A javaslat előtérbe helyezi a kevés forrással jelentős eredményt hozó beavatkozásokat, szabályozási és szervezeti intézkedéseket. Az eszközrendszer kialakításában a korábbinál nagyobb szerepet kaptak a hosszú távú hatások és a pénzügyi fenntarthatóság szempontjai.

Az NKS 41 különféle intézkedéscsoportot vizsgált, majd azokat a társadalmi-gazdasági hasznosság és a megvalósíthatósági kockázat elemzésével prioritási csoportokba sorolta. A tárca szerint a tervezet rávilágít arra is, hogy a „túlhasznált” elemek aránya miatt a jövőben jelentős forrásokat kell fordítani a meglévő hálózatok felújítására.

A stratégia előre sorolandó beavatkozási lehetőségként értékeli még például a közlekedési láncok kis költségű összekapcsolását és a módváltó (P+R és B+R) rendszerek fejlesztését is. A dokumentum a társadalmi várakozást és a gazdaságélénkítési lehetőségeket szem előtt tartva programelemként jeleníti meg a tranzitforgalmú autópályák hiányzó, országhatárig tartó szakaszainak megépítését, a felzárkózó térségek és a megyeszékhelyek bekapcsolását a gyorsforgalmi hálózatba.

Az NKS nyílt megvitatása során a véleményezésre szánt dokumentumok a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ honlapján érhetőek el. A stratégia az egy hónapos társadalmi egyeztetést követően, a beérkezett észrevételek feldolgozása után kerülhet a kormány elé.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamarosan jön az Európai Bizottság delegációja Magyarországra
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 19:33
Jövő héten Budapestre jön az Európai Bizottság magas szintű delegációja: a tárgyalások célja, hogy a május 25-i héten megállapodhassanak a bizottság vezetőjével az uniós pénzekről – mondta Magyar Péter miniszterelnök a Tisza-kormány első, Ópusztaszeren tartott ülésének szünetében sajtótájékoztatón.
Makro / Külgazdaság Berendelte az orosz nagykövetet a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 19:04
Kezdetben heti két ülést tart a kormány, és még ezen a héten kinevezik az államtitkárok döntő többségét – közölte Magyar Péter miniszterelnök a Tisza-kormány első, Ópusztaszeren tartott ülésének szünetében sajtótájékoztatón.
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött Amerikából
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 17:59
Az Egyesült Államokban sorban a harmadik héten emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 8-án végződött héten – derült ki az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) adataiból.
Makro / Külgazdaság Gyenge növekedés, túl erős forint, emelkedő infláció – ezt jósolják az elemzők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 14:39
Visszafogott növekedés, 3 százalék feletti infláció, magas költségvetési hiány és emelkedő adósságráta – erre számít a CIB Bank az idén a magyar gazdaságban – írja az Mfor.hu.
Makro / Külgazdaság Lengyelországban május végéig meghosszabbítják az üzemanyagár-stopot
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 14:05
Május végéig meghosszabbítják Lengyelországban az üzemanyagárak jövedéki adójának és áfájának átmeneti csökkentését, valamint a kötelező árplafont is magában foglaló intézkedéscsomagot – jelentette be szerdai sajtóértekezletén Andrzej Domanski pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Pár hét múlva jöhet a brüsszeli pénzeső
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 13:45
Jelentősen javult Magyarország megítélése az Európai Bizottságnál az elmúlt hetekben, így hamarosan több befagyasztott uniós forrás is felszabadulhat.
Makro / Külgazdaság Bekeményítene az unió a befagyasztott források ügyében
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 12:34
Szigorítanának a feltételeken, a magyar példa is az okok között van.
Makro / Külgazdaság Újabb ügyben csapott Magyarország kezére az uniós bíróság
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 11:34
Baj van a magyar szabályozással.
Makro / Külgazdaság Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 11:19
Megáll az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Lázár János minisztériumába költözik be Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 10:33
Itt lesz a miniszterelnök székhelye és a kormányülések színhelye is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG