3p

Az energetikai szakember szerint a gázstop több ponton is aggályos.

Ahogy arról cikkünkben is írtunk, a miniszterelnök a kormányülés előtt jelentette be, hogy a Magyarországról Ukrajnába irányuló gázszállításokat fokozatosan leállítják, és az így az országban maradó gázmennyiséget itthon betárolják.

Holoda Attila közösségi oldalán fűzött megjegyzéseket a miniszterelnök által bejelentettekhez:

  • nem országok, hanem földgázkereskedő cégek kereskednek egymással, azaz nem Magyarország ad gáz Ukrajnának, és még csak az sem feltétlenül igaz, hogy magyar cégekről van szó;
  • a kereskedők szerződések alapján adnak el és vásárolnak földgázt, melyben mindkét szerződő partnerre vonatkozóan vannak kötelezettségek (ellátásbiztonság, ütemezés, mennyiség, ár, egyéb fizetési feltételek)
  • A szerződések alapján az eladó kereskedő nominálja a gázszállítást a földgászállító cég felé, amelyért fizet, cserébe a a földgázszállító vállalat garantája a megadott mennyiség továbbítását a saját rendszereén, amiért díjat számol fel.
  • tehát amennyiben a magyar kormány adminisztratív eszközökkel megakadályozza a leszerződött mennyiség továbbítását az ukrán határkeresztező ponton keresztül az ukrán vásárló felé, azzal anyagi, erkölcsi és üzleti kárt okoz az ukrán vásárlónak, az eladó földgázkereskedőnek (ez lehet magyar, de külföldi kereskedő cég is), valamint a földgázszállítónak is.

Hozzátette, Ukrajna felé jelenleg napi 7,5-8,2 millió köbméter földgáz kerül tranzitálásra, a hazai nagynyomású földgázrendszerből. Ukrajna napi földgázfogyasztása nagyjából 90-130 millió köbméter naponta, azaz a Magyarországról érkező mennyiség kevesebb, mint az ukrán fogyasztás 10 százaléka. Amennyiben ezt pótolniuk kell az ukránoknak a saját gázfogyasztóik ellátásához, akkor azt Lengyelország, Litvánia, Szlovákia vagy Románia irányából könnyedén megteszik, tekintettel arra, hogy valójában ez marginális mennyiség a teljes fogyasztásukhoz képest – tette hozzá.

Holoda Attila a Klasszis Klub vendége volt korábban, a vele készült beszélgetésünket itt nézheti meg:

Az energetikai szakértő teljes posztját pedig itt olvashatja el:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG