1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az E.ON gázüzletágának megvásárlásával összefüggésben írhatja át az idei költségvetést az Országgyűlés mai ülésén. A képviselők emellett tárgyalni kezdhetik például az igazságügyben dolgozók nyugdíjazásával kapcsolatos előterjesztést, valamint az atomenergia helyzetéről szóló jelentést is.

A Ház ülése reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követően szavazhatnak a 2013-as büdzsé módosításáról, amelyet a parlament hétfőn este, kivételes sürgős eljárással tárgyalt. A kormány javaslatában azt kezdeményezi, hogy az állam készfizető kezesként feleljen az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-nek az E.ON SE-vel kötött adásvételi szerződésből eredő, legfeljebb 875 millió eurónak megfelelő forintösszeg, plusz a készletek megvásárlása miatt legfeljebb 90 milliárd forint fizetési kötelezettsége teljesítéséért. A költségvetés eredeti formájában tehát 42 napig lesz érvényben, és az év második parlamenti ülésnapján már el is fogadják első módosítását.

A nap további részében vitatják meg az igazságügyi alkalmazottak nyugdíjazásáról szóló előterjesztést. A kabinet ebben arra teszt javaslatot, hogy fokozatosan, tíz év alatt csökkenjen 70-ről 65 évre a bírák, az ügyészek és a közjegyzők nyugdíjkorhatára. Az indítvány általános vitája a délelőtti órákban kezdődhet, majd rövid halasztást követően utolsó napirendi pontként zárhatják le.

Eközben téma lesz még az önkormányzati törvény és a szellemi tulajdonra vonatkozó szabályok változtatása, továbbá az atomenergia 2009-2011 közötti hazai alkalmazásának biztonságáról szóló jelentés is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Milliárdokkal olcsóbban árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 10:10
 A mostani kikiáltási ár mindössze 7,47 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 11. 19:50
Több, még az Orbán-rendszerhez köthető adóelkerülési kiskaput zár be a Tisza-kormány a július végén a parlament által is elfogadott adócsomaggal. A változtatások a bizalmi vagyonkezelést, a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat és a műemléki védettségű ingatlanokkal kapcsolatos közteherviselést érintik.
Makro / Külgazdaság Erről beszélt az új köztársasági elnök az Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 16:06
A megosztottságot is a legsúlyosabb gondok közt említette.
Makro / Külgazdaság Hivatalos: megválasztották Baka Andrást köztársasági elnöknek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 15:25
A Tisza Párt jelöltjét megszavazta a parlament.
Makro / Külgazdaság Vitatja a tartozását? Segítenek a pénzügyi békéltetők
Dr. Szente Krisztina | 2026. augusztus 11. 15:06
Az egyik leggyakoribb pénzügyi jogvita, amikor a fogyasztó nem ismeri el a pénzügyi szolgáltató követelésének jogosságát, összegét vagy egyáltalán a tartozást. Az ilyen viták bíróságon kívüli rendezésére a Magyar Nemzeti Bankon belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) eljárása nyújt lehetőséget.
Makro / Külgazdaság Nem akárhol rendeznek kormányülést Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 13:44
Nagy bejelentések jöhetnek.
Makro / Külgazdaság GKI: ezért lettünk a régió leglassabban növekvő gazdasága
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 08:16
Románia 200 százalékot nőtt euróban mérve 15 év alatt. Magyarország 70 százalékot. A különbség nem véletlen.
Makro / Külgazdaság 21 nap maradt hátra az uniós pénzek hazahozatalára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 13:40
A hónap végéig kell teljesíteni a magyar helyreállítási terv valamennyi elszámolható mérföldkövét.
Makro / Külgazdaság Júliusi költségvetési bravúr – több mint 500 milliárd forintos többlet
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:30
Júliusban a központi alrendszer többlete 524,3 milliárd forint volt, ami 537,1 milliárd forinttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál.
Makro / Külgazdaság Banai Péter Benő: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 06:12
A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális – jelentette ki Banai Péter Benő az MNB Podcast legutóbbi adásában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG