Február eleje van még csak ugyan, de máris módosítja a kormány az idei költségvetést. A parlament honlapjára felkerült módosítóból kiderül, mennyit ad a magyar állam az E.On gázüzletágáért. A javaslatot amúgy a fejlesztési tárca vezetője, Németh Lászlóné jegyzi, nem pedig a költségvetésért felelős gazdasági tárca vezetője, Matolcsy György.
"Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-nek az állami kezességvállalásért 875 millió euró és 90 milliárd forint 0,1 százalékának megfelelő mértékű kezességvállalási díjat kell fizetnie az adásvételi szerződés megkötését követő 30 naptári napon belül" - szól a benyújtott javaslat.
Vagyis a magyar állam a két gázcégéért összesen 255,5 milliárd forintot fizet (a mostani, 292 forintos euróárfolyamon számolva). A parlament tavaszi ülésszaka a téli szünet után jövő héten kezdődik.
Máris módosítják a 2013-as költségvetést, hogy a kormány államosíthassa a német E.On gázüzletágát. A javaslatot nem a költségvetésért felelős miniszter jegyzi.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
38 perce
-
Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
körülbelül 1 órája
-
Már meg is jött Orbán Viktor válasza Magyar Péter migránstáboros vádjára
körülbelül 1 órája
-
Futball-vb: stoplis cipőket loptak a torna egyik esélyesétől
3 órája
-
Kinevezték a hazai titkosszolgálatok új vezetőit
3 órája
-
Itt a lista: ők lettek az új kormánybiztosok
4 órája
-
Lépett Magyar Péter: fejcserék a magyar titkosszolgálatoknál (frissítve)
5 órája
Mfor.hu Top24
- Madarat lehet fogatni Mészáros Lőrinccel
- Hoppon maradtak a Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja program informatikai beszállítói
- Kirúgták az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjét?
- Egymásnak feszülnek az európai vezetők és Trump
- Magyar Péter előállt egy üggyel, ami szerinte még a kegyelmi botránynál is súlyosabb (frissítve)
- Átvilágítják az Exim Magyarországot
- Jövő héten indulhat a Mediaworks létszámleépítése
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
Heti top
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést 2026. június 11. 05:44
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
- Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban 2026. június 8. 05:44
Havi top
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
- Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából 2026. május 26. 05:44
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
38 perce
Nemzetközi
Már meg is jött Orbán Viktor válasza Magyar Péter migránstáboros vádjára
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Futball-vb: stoplis cipőket loptak a torna egyik esélyesétől
Az amerikai rendőrség két gyanúsítottat őrizetbe vett.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Foci-vb: a hétköznapi drukkereknek luxus lett a helyszíni meccsnézés2026. június 12. 09:40 -
A leggazdagabb magyar miniszternek Maseratija is van2026. június 11. 11:55 -
Átadták a Klasszis privátbanki és vagyonkezelői díjakat2026. június 11. 11:17 -
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Piac&Profit cikkei
-
Mennyire ugorhat meg a lakáshitelesek törlesztőrészlete?
14:08
-
Itt is kongatják a vészharangot: mihez kezd a szektor a vendégmunkások nélkül?
13:02
-
Cserben hagyják a dolgozókat a magyar cégek az AI-korszakban
12:03
-
Döntés születetett: eddig maradnak a rögzített üzemanyagárak Magyarország szomszédjában
11:04
-
Baj van a Velencei-tónál: de mi lesz az ingatlanokkal?
10:06
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Orbán Viktor: „Ma az ország a Varga Judit” – ellenállást és nemzeti mozgalmat hirdetett a Fidesz kongresszusán
12:38
-
Magyar Péter: Az Orbán-kormány a migráció ügyében is félrevezette az embereket
10:20
-
Orbán Viktor röpiratban magyarázta a Fidesz választási vereségét
09:18
-
Aki mindig siet, nem biztos, hogy tovább él
08:04
-
Magyar Péter leváltotta a négy nemzetbiztonsági szolgálat vezetőjét
07:14
legolvasottabb
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Megszületett az ítélet, amitől félhetett a Tisza-kormány
2026. május 23. 08:38
top 24
-
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
2026. június 13. 07:41
-
Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
2026. június 12. 18:46
-
Lecsapott az amerikai hadsereg a Hormuzi-szorosnál
2026. június 13. 09:51
-
Nem az az igazán izgalmas, hogyan lőtték le az amerikai Apache-ot, hanem az, mivel mentették ki a pilótákat
2026. június 13. 10:16
-
Órákon belül bevetheti Putyin az Oresnyiket?
2026. június 12. 18:05
Mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei. 





