3p
A szállásadóknak igen kedvező napok jönnek - a tapasztalatok alapján egyre több éjszakára utaznak el a pihenni vágyók, most ráadásul a családosoknak is kedvezőbbek a feltételek. Itt vannak a legnépszerűbb célpontok a belföldön üdülők számára.

A hosszú hétvégék és az őszi szünet alatt sokan terveznek utazást, az utóbbi évek legnépszerűbb úti célja Lillafüred. A döntő többség kettesben, három napra választ magának úti célt belföldön – az adatok alapján pedig úgy tűnik, az utazók egyre jobb minőségű utakat tudnak megfizetni – derült ki a Bónusz Brigád felméréséből.

Lillafüred után Miskolctapolca és Hajdúszoboszló is dobogós helyen végzett. Tavaly ősszel még a Mátra és Dunaszentmiklós, míg 2016-ban Siófok és Debrecen volt az ezüst-, illetve a bronzérmes célpont. Továbbra is töretlen azon helyek népszerűsége, amely egyszerre ad szórakozást a wellnessre és a kirándulásra vágyóknak.

Az adatok szerint közeli, akár autóval is megközelíthető külföldi úti célok is népszerűek voltak 2018 őszén. Ebben az időszakban a pihenés külföldi helyszínéül a legtöbben Velencét választották, tavaly hasonló időszakban még Prága, 2016-ban pedig szintén Olaszország, de másik gyönyörű városa, Firenze volt a favorit. Belföldre legtöbben három éjszakára utaztak a Bónusz Brigád bónuszaival, a vásárlások mintegy 90 százalékát ezen utak teszik ki. Ehhez hasonlóan kiugró többségben voltak azok, akik ketten utaztak el pihenni.

Egyre többen mennek három napra

Külföld esetében 2016-ban még az 1 napos utak voltak a legkelendőbbek: ekkor még az összes foglalás felét az 1 napos kiruccanások tették ki. Tavaly már érezhető volt az eltolódás a hosszabb kirándulások felé, idén pedig már a külföldi célpontok esetében is a 3 napos utak lettek a legnépszerűbbek, bár az 1 illetve a 2 napos szállásfoglalások aránya továbbra is megközelíti ezt. Kiemelték: 2016-ban átlagosan 18.000 forintba kerülő utakat választottak, idén átlagosan 23.000 forintot költöttek az emberek egy külföldi pihenésre.

A Szállás.hu előrejelzése is megerősíti ezt a tendenciát, az adatok alapján egy átlagos novemberi hétvégéhez képest 4,5-szörös lesz a belföldi vendégforgalom a hosszú hétvégén. Az idén már nyolcadik hosszú hétvégén az átlagos foglalási érték 57 ezer forint, ami körülbelül 24 százalékkal haladja meg az ilyentájt jellemzőt.

Különleges módszerrel csábítjuk magunkhoz a turistákat

Nyugati példákat átvéve népszerűsítik a látványosságokat. Részletek >>>

Az iskolai őszi szünet ráadásul egybe esik a hosszú hétvégével, ami a családosoknak kedvez, sok szállásadó így átlagosan 3,2 fő elszállásolásával kalkulálhat. A felmérés szerint a legnépszerűbb úti célok között Eger, Hajdúszoboszló és Gyula van, de nagy forgalomra lehet számítani Budapesten, Miskolctapolcán, Siófokon, Szegeden, Zalakaroson, Pécsett és Hévíz felé is.

A nyárral szemben ebben az időszakban már a hotelek örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, a foglalások 40 százaléka három vagy négy csillagos szállodába szól – tette hozzá Keresztes Nóra, a Szállás.hu marketing menedzsere. Az üdülések 28 százaléka szólt két éjre, 27 százalékuk pedig csupán egyre. Töretlen az apartmanok és a vendégházak iránti érdeklődés: csaknem a foglalások felét tették ki. A legkeresettebb szállástípusok sorát a panzió (16,5 százalék) és a 3 csillagos hotelek (13,5 százalék) követték, a top ötös listát pedig a 4-5 csillagos hotelek (9,8 százalék) zárták – mondta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG