3p

Az internet is meghalt, a franciák, a spanyolok, a hollandok és a belgák is is megkezdték az evakuálást.

Folytatódnak a harcok Szudánban, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt közölte, a harcoknak már legalább 413 halálos áldozata és több mint 3500 sebesültje van, valamint figyelmeztetett, hogy a kórházakban elfogynak a vérkészletek és az orvosi felszerelések. A Szudáni Orvosok Bizottságának becslései szerint Kartúmban és a szomszédos régiókban a kórházak 70 százaléka állította le a műtéteket. Több kórház épülete megrongálódott a szemben álló felek légitámadásaiban.

Tűzharc füstje lengi be a szudáni fővárost, Kartúmot. Fotó: MTI/EPA/STRINGER
Tűzharc füstje lengi be a szudáni fővárost, Kartúmot. Fotó: MTI/EPA/STRINGER

Szinte teljesen leállt az internetszolgáltatás Szudánban a több mint egy hete tartó harcok miatt - jelentette be vasárnap Twitteren a NetBlocks nevű internetfigyelő csoport. A tájékoztatás szerint a harcok kitörése óta rendszeresek a fennakadások az internetszolgáltatásban, vasárnapra az adatforgalom két százalékra esett vissza, vélhetően az áramkimaradások miatt.

Mindeközben több ország, köztük Franciaország és Spanyolország kezdte meg a Szudánban dolgozó diplomáciai személyzet evakuálását, az Egyesült Államok pedig bejelentette, hogy kartúmi nagykövetsége munkatársait Etiópiába szállította, a diplomáciai képviselet munkáját határozatlan időre felfüggesztette. 

A holland külügyminisztérium vasárnap reggeli bejelentése szerint Hollandia kimenekíti a harcok dúlta Szudánból állampolgárait - számolt be az NL Times című angol nyelvű holland napilap vasárnap. A holland külügyminisztérium korábban arról tájékoztatott, hogy 152, Szudánban tartózkodó holland állampolgárral áll kapocslatban, ugyanakkor arra számítanak, hogy ennél több embernek kell majd segítséget nyújtani az ország elhagyásához. 

A belga külügyminisztérium vasárnapi bejelentése szerint Belgium még a nap folyamán megkezdi állampolgárai kimenekítését Szudánból - közölte Hadja Lahbib belga külügyminiszter vasárnap. A belga külügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint ez idáig 42, Szudánban tartózkodó belga állampolgár jelentkezett, hogy elhagyná az afrikai országot.

Az afrikai országban múlt szombaton kezdődtek harcok a szudáni hadsereg és a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) nevű félkatonai milícia között. A fegyveres erőket irányító Abdel Fattáh al-Burháni tábornok az al-Hadasz arab televíziós csatornával azt közölte, egyelőre senki nem tudja megmondani, "mikor és hogy ér véget ez a harc". "Jelenleg is a parancsnokságon vagyok és csak koporsóban lehet innen elvinni" - szögezte le.
(MTI)
 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG