A források további 40 százalékát a humánerőforrással, az infrastruktúrával, a környezetvédelemmel és az energiahatékonysággal kapcsolatos fejlesztésekre szánja a kormányzat. Arról is döntött a kormány, hogy 2014-től az operatív programok irányító hatóságai a szakminisztériumokhoz kerülnek, ezzel nagyobb lesz az összhang a stratégia, a szakpolitikák és a végrehajtás területén.
Az egyes fejlesztési célokra szánt konkrét pénzeszközök nagyságáról egyelőre még nem lehet beszélni, erről hamarosan döntenek majd az EU állam- és kormányfői - tette hozzá.
Az unió céljai a következő ciklusra
Az Európai Unió öt fő célt tűzött ki az integráció országai számára az EU következő költségvetési ciklusában. Ezek között szerepel, hogy az időszak végére, 2020-ra a kutatás-fejlesztésbe (K+F) kell fektetni az EU GDP-jének 3 százalékát, a foglalkoztatottságnak pedig a 20-64 évesek körében el kell érnie a 75 százalékos arányt.
Jelentős lépéseket kell tenni az éghajlatvédelem területén, így például 2020-ra 20 százalékra kell növelni a megújuló energiaforrások arányát, 20 százalékkal kell javítani az energiahatékonyságot és 20 százalékkal kell csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az 1990-es évekhez képest.
Cséfalvay Zoltán elmondta, hogy 2020-ra az oktatásban 10 százalék alá kell mérsékelni a korai iskolaelhagyók arányát, és el kell érni, hogy felsőfokú végzettsége legyen a 30-34 éves korosztály legalább 40 százalékának. Emellett küzdeni kell a szegénység és a társadalmi kirekesztés ellen, úgy, hogy a költségvetési időszak végére 20 millióval csökkenjen az EU-ban az extrém szegénységben élők száma.
A fenntartható, magas hozzáadott értékű termelés a cél
Magyarország az EU öt fő prioritásával összhangban azt vállalta, hogy a K+F ráfordítások aránya a GDP-hez viszonyítva a 2011-es 1,2 százalékról 1,8 százalékra emelkedik, a foglalkoztatottságot Magyarország is 75 százalékra akarja növelni 2020-ra a tavalyi 60,7 százalékról, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányát 30,3 százalékra akarja Magyarország növelni a tavalyi 28,1 százalékról.
Cséfalvay Zoltán hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan a korai iskolaelhagyók hányadát 10 százalékra akarják csökkenteni a 2011. évi 11,2 százalékról, a szegénységben élők arányát pedig 5 százalékkal kívánják mérsékelni. Magyarország a megújuló energia hányadát 2020-ra 14,65 százalékra akarja emelni a tavalyi 8,79 százalékról.
A cél az, hogy Magyarország fenntartható, magas hozzáadott értékű termelésre és a foglalkoztatás bővítésére épülő gazdasági növekedést érjen el az EU következő költségvetési ciklusában - emelte ki Cséfalvay Zoltán.
Az Európai Unió 2014-2020-as költségvetési ciklusában az ország az uniós források 60 százalékát közvetlenül a növekedés ösztönzésére, gazdaságfejlesztésre fordítja majd, erről már határozott a magyar kormány. A most véget érő költségvetési ciklusban az uniós forrásoknak csak a 16 százalékát használták fel erre a célra - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a Magyar Közgazdasági Társaság csütörtöki budapesti rendezvényén.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Tartson egy hónap vásárlási szünetet!
39 perce
-
Máris egymásnak estek a lengyel politikusok a krakkói tragédia nyomán
körülbelül 1 órája
-
Egy vezéráldozatot már követelt az izraeli választás
körülbelül 1 órája
-
Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
körülbelül 1 órája
-
Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
2 órája
-
Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
3 órája
-
Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
3 órája
Mfor.hu Top24
- Elképesztő: megint megdőlt a hidegrekord Magyarországon
- Így néz ki Trump megvalósult rémálma – A hét ábrája
- Bajban Netanjahu, döntött az államfő
- Lehet, hogy kimarad az olimpiáról az egyik legnépszerűbb sport
- Vitézy Dávid bejelentett, ünnepelhetnek a Balaton északi partján
- Matolcsy György számára van egy enyhítő körülmény?
- Orbán Viktor már tudja, mi vár Magyarországra: „Ideje felébredni!”
Makro / Külgazdaság
Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság
A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság
Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság
Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság
Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság
Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság
Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
A magyar külügy is megszólalt.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
2 órája
Makro / Külgazdaság
Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A banki utalások közel 80 százaléka illetékmentes lehet januártól
16:55
-
Akár 200 ezer forintot is összeszedhet két hét alatt, aki most vállal munkát
15:49
-
Elszabadulhat a munkahelyi AI-használat
14:56
-
Váratlan oldalról támadható a drogériai árrésstop
12:58
-
Elszáll Trump agya a választási vereség miatt?
11:51
Turizmus Online cikkei
-
Krakkói merénylet: turistákkal zsúfolt történelmi téren nyitott tüzet a támadó
17:15
-
Franciaországi ügyészségi vizsgálat a hamis bombafenyegetések miatt
08:45
-
Rangos nemzetközi díjat nyert Hévíz
08:35
-
Erős év végi hajrát készít elő a Szallas.hu
07:15
-
Sell Croatia: horvát turisztikai szolgáltatók Budapesten
06:25
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
2026. november 8. 08:32
-
Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
2026. november 8. 15:54
-
Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
2026. november 8. 10:12
-
Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
2026. november 8. 16:38
-
Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
2026. november 8. 06:04



