1p
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton az Önkormányzatok az adósság csapdájában című konferencián beszélt arról, hogyan segíti az állam az eladósodott önkormányzatokat. Összesen 1956 önkormányzat 612,1 milliárd forintnyi adósságát vállalhatja át a központi kormányzat.

A kistelepülések teljes adósságát átvállalhatja a központi költségvetés

A kis lélekszámú, 5 ezer fő alatti települések esetében az országos állomány 8%-a körül lévő adósságállomány oszlik meg körülbelül 1.700 település között. Ennek konszolidációja a települések napi működési nehézségeit oldaná fel. Mindezek miatt az adósság teljes mértékű, közvetlen, célhoz kötött támogatással történő átvállalása látszik megvalósíthatónak - mondta Orbán Viktor.

Az átvállalás 1.673 önkormányzatot érint, amelyek mindösszesen 97,3 milliárd forint adósságállománnyal rendelkeznek. Ebből 23,2 milliárd forint működési, 74,1 milliárd forint fejlesztési célú  adósság. A kötvények állománya 35,1 milliárd forint, a hiteleké 62,2 milliárd forint.

A nagyobb települések adósságának 40 százalékát venné át az állam

A nagyobb lélekszámú, 5 ezer fő feletti települések esetében az adósság – az állami feladatátvállalással közel arányos mértékben való – részleges és differenciált mértékű átvállalására van mód. Az 5.000 fő feletti települések adósságállományát átlagos 40%-os mértékben vállalja át a központi kormányzat. Ez az a mérték, amely tükrözi a feladat átvételének arányát.Az átvállalás konkrét mértéke differenciált lesz az önkormányzati saját bevételi képesség alapján.

Azoknál az önkormányzatoknál, ahol az egy főre jutó helyi adóbevétel az átlagnál kevesebb, ott az állam nagyobb segítséget nyújt. Ennek megfelelően a kormány kategóriákat állapított meg a települések között az átlagos önkormányzati adóbevételekhez viszonyított mutatószám alapján:

Település kategória Az átvallandó adósság mértéke (%) Önkormányzatok száma Átvállalt adósság összege (forint) Példák
1. 40 134 244,7 milliárd Fővárosi önkormányzatok
2. 50 54 145,1 milliárd Pápa, Szigetvár
3. 60 57 79,4 milliárd Törökszentmiklós, Gyula
4. 70 38 45,6 milliárd Komló, Isaszeg

 

 

Összesen közel 2000 önkormányzatnak segítene a kormány

Az elgondolás alapján az 5.000 fő feletti önkormányzatok esetében tehát összesen 514,9 milliárd forint adósságállománya kerül átvállalásra. Ehhez hozzászámítva az 5.000 fő alatti önkormányzatok esetében a teljes körű átvállalás végrehajtását, mindösszesen 1.956 önkormányzat 612,1 milliárd forintnyi adósságát vállalja át a központi kormányzat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG