4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Több bírálat érte a kormányzó pártot, amiért szigorúbb ellenőrzés alá vonták a közmédiát és az alkotmánybíróságot.
Frans Timmermans. Kép forrása: EPA

Az Európai Bizottság (EB) a jogállamisági mechanizmus keretében előzetes vizsgálatot fog lefolytatni a lengyelországi fejleményekkel kapcsolatban - jelentette be Frans Timmermans bizottsági alelnök. Az Európai Bizottság első alelnöke sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az eljárást a lengyel alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása miatt indítják meg, amely széles körű tiltakozást váltott ki Lengyelországban és külföldön egyaránt.

Szakértői értékelések szerint ez az első lépése a három szakaszból álló uniós mechanizmusnak, amelyhez az EB akkor folyamodhat, ha egy adott tagországban csorba esik a jogállamiságon.

Frans Timmermans a szokatlanul hosszúra nyúlt biztosi kollégiumi ülés után hangsúlyozta, hogy az Európai Unió párbeszédre törekszik Lengyelországgal. Mint mondta, az eljárás célja, hogy objektív módon tisztázzák a tényeket, részletesen értékeljék a helyzetet és megkezdjék a párbeszédet a lengyel hatóságokkal.

A Velencei Bizottság is beszáll

Az alelnök közölte, hogy a lengyel közmédia vitatott átalakításával kapcsolatos törvénymódosításokat is vizsgálni fogják, valamint elmondta, hogy március közepén fognak visszatérni a témára, az arra szakosodott Velencei Bizottsággal szorosan együttműködve.

Nevük elhallgatását kérve nyilatkozó uniós források arról számoltak be, hogy az EU-biztosok közül néhányan egyelőre inkább elhalasztották volna a mechanizmus megindítását. Az ülésen a varsói kormánynak nem volt jelen képviselője, Elzbieta Bienkowska lengyel EU-biztos azonban felszólalt. Őt még az előző kormány jelölte a posztra.

Zavaros nyilatkozat lenne?

Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter a bizottsági döntésre úgy reagált egy nyilatkozatában, hogy szerinte Timmermans ellentmondásos kijelentéseket tett, ezért a testület írásos tájékoztatását várják. "Egyrészről a Lengyelországgal való párbeszéd szükségéről beszélt, másrészről pedig a (jogállamisági) mechanizmust emlegette" - közölte. "Ez meglehetősen zavaros nyilatkozat volt Timmermans részéről" - tette hozzá Waszczykowski.

Az utóbbi időben számos bírálat érte az októberi lengyelországi választások után abszolút többséghez jutott Jog és Igazságosság pártot, elsősorban amiért szorosabb ellenőrzés alá vonta a közmédiát és korlátozta az alkotmánybíróság hatáskörét. Varsó szerint viszont a törvénymódosítások tökéletesen megfelelnek a jogállamiság elveinek.

Mit vizsgálnak?

Ez az első alkalom, hogy beélesítik a jogállamisági mechanizmust egy EU-tagországgal szemben. A brüsszeli bizottság tavaly márciusban kezdeményezte a mechanizmus létrehozását, amelynek célja az európai alapértékek határozottabb érvényesítése.

Az első fázisban a szervezet információt gyűjt és felméri, lát-e a jogállamiságot veszélyeztető, rendszerszintű veszélyt egy adott tagországban, és ha igen, akkor párbeszédet kezdeményez a tagállami kormánnyal.

A legrosszabb forgatókönyv

A jogállamisági mechanizmus végső esetben akár az adott tagállam szavazati jogának felfüggesztését is maga után vonhatja. Mindazonáltal kérdéses, hogy ehhez meglenne-e az uniós tagországok támogatása. Orbán Viktor miniszterelnök például a múlt héten kijelentette, hogy a magyar kormány nem fog támogatni semmilyen szankciót Lengyelországgal szemben.

Bizonyos szakértők korábban arra figyelmeztettek, hogy a jogállamisági mechanizmus megindítása kontraproduktív lehetne, az ugyanis az "ostromlott vár" légkörét alakíthatná ki Lengyelországban, és megerősíthetné az euroszkeptikus erőket Közép-Európában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG