1p
Nem pörgött eléggé az export, majdnem 9 milliárd dolláros lyuk keletkezett a költségvetésben.

A kínai vámszolgálat adatai szerint az export februárban – jüanban számítva – 4,2 százalékkal, míg az import 44,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos hónapjában mért adatokat. Ennek eredményeként a kereskedelmi mérleg 60,63 milliárd jüanos, mintegy 8,8 milliárd dolláros hiánnyal zárt – ez tavaly még 354,5 milliárd jüan (51,3 milliárd dollár) többletet mutatott. Utoljára három évvel ezelőtt zárt hiánnyal a kínai külkereskedelmi mérleg.

A kép ugyanakkor még nem teljesen tiszta, a vámszolgálat még nem tette közzé a pontos, dollárban számított adatokat – ezeket veszik az elemzők és befektetők általában alapul az előrejelzések elkészítésekor. Egy másik torzító tényező lehet, hogy a nyersanyagok jelentősen drágultak, és a kínai holdújévi ünnepség idén korábban, már január 28-án elkezdődött, míg tavaly csak február 7-én. Ugyanakkor a februári adatok megerősítik azokat a véleményeket, hogy Kínában és globálisan is élénkült a gazdasági tevékenység az év első két hónapjában.

Meddig tart még a visszaesés Kínában? A Privátbankár.hu korábbi cikkéért kattints ide! >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Térképen mutatjuk a Tisza Párt választási győzelmét
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:18
Az egyéni választókerületek eredménye rendkívül beszédes képet fest. 
Makro / Külgazdaság Békésben és Csongrád-Csanádban is tarolt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:08
4-4 választókörzetben nyert a fő ellenzéki erő.
Makro / Külgazdaság Veszprém vármegyét teljesen benyelheti a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:59
Nagyon úgy tűnik, hogy mind a 4 egyéni választókerület az ellenzéki párté lesz.
Makro / Külgazdaság Hadházy Ákos távozik a politikából
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:51
Visszatér civil foglalkozásához. 
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Fájdalmas a választás eredménye
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:39
A távozó kormányfő ígérte: soha nem adják fel.
Makro / Külgazdaság Átlépte a kétharmados küszöböt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:15
45,71 százalékos feldolgozottságnál.
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a Tisza Vadai Ágnes körzetében is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:08
Komárom-Esztergom vármegye 1. számú választókörzetében is jelentősen vezet a tiszás képviselő, míg a DK-s Vadai Ágnes kevés százalékon áll. 
Makro / Külgazdaság Vitályos Eszter is aggódhat a jelenlegi állás miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:02
A kormánypártok több neves embere is bajban van Pest vármegyében.
Makro / Külgazdaság Kulcsár Krisztián, a tiszás olimpikon is nagy előnyben van
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:52
A négyszeres olimpikon Budapest 10. választókörzetében durván elhúzott a többiektől. 
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a nyíregyházi állatkert igazgatója
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:47
Gajdos Lászlónak úgy tűnik, bejön a karrierváltás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG