4p
Legalább másfél évtizede nem látott alacsony szintre, mindössze 2,4 milliárd forintra csökkent szeptember végére a hiány

Egyre biztosabb, hogy az év végére kitűzött uniós módszertan szerinti hiánycél az eredeti tervekhez képest kedvezőbben alakul, így a kormány a GDP 2 százalékáról 1,7 százalékra módosította azt.

A központi költségvetés 95,5 milliárd forintos hiányt, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 21,3 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 71,8 milliárd forintos többletet mutattak.

Egyedül szeptemberben 271 milliárd forint volt az államháztartás bevételi többlete - az önkormányzatok nélkül. Tavaly az első kilenc havi hiány 954,6 milliárd forint volt, a szeptember havi deficit pedig 39,7 milliárd forintot tett ki.

Folynak be az uniós pénzek

A két év azonos időszakát jellemző adatok eltérése azzal magyarázható, hogy tavaly a költségvetés a kedvezményezettek felé maximálisan teljesítette az uniós kifizetéseket, amelyeket az Európai Unió most térít meg a nemzeti büdzsének.

A fejezeti kezelésű előirányzatok uniós bevételei 72,5 milliárddal,  426,2 milliárdra apadtak az egy évvel ezelőtti összeggel összehasonlítva, mert a 2007-2013-as programidőszak programjaira az uniós utalás idén már nem ezen a soron, hanem az uniós támogatások utólagos megtérítése című soron szerepel, amelyre idén 153,4 milliárd forint folyt be.

Ezzel szemben a költségvetési előlegezés mértékét érzékelteti, hogy a két bevételi tétel 579 milliárd forintos együttes összegével szemben a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok uniós kiadásai címen 1035,3 milliárd forint kifizetés valósult meg szeptember végéig, ami  598 milliárddal kevesebb a tavalyi kifizetéseknél.

Folytatódnak a kifizetések

Az NGM jelentése kiemelte, hogy szeptemberben már 333 milliárd forint uniós finanszírozás  kifizetése történt meg, és az utolsó negyedévben a szeptemberihez hasonló mértékű kifizetésekre lehet számítani.

Összességében a központi alrendszer bevételei az első kilenc hónapban 704,7 milliárd forinttal, 12 532,1 milliárd forintra emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, a kiadások 247,5 milliárd forinttal,  12 534,5 milliárd forintra csökkentek, amiben benne van az uniós kifizetések jelentős csökkenése is.

Az NGM elégedett

A reálgazdaság kedvező teljesítményével, a foglalkoztatási adatok alakulásával, valamint az egyedi tételekkel indokolta a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára az adatokat.

Banai Péter Benő elmondta, hogy a nettó reálkeresetek 44 hónapja emelkednek, amelynek eredményeként nem csak a dolgozók jövedelme növekszik, hanem a központi költségvetés foglalkoztatáshoz-, illetve fogyasztáshoz kapcsolódó bevétele is nő, biztosítva a költségvetés stabilitását.

Az első három negyedévben a központi költségvetés bevételei 512 milliárddal, 8250,5 milliárd forintra emelkedtek, a kiadásai  399 milliárd forinttal csökkentek a múlt év azonos időszakával összevetve. A társadalombiztosítási alapok bevételei 91,7 milliárddal, 3819,2 milliárd forintra, kiadásai 100,4 milliárd forinttal 3798 milliárdra emelkedtek, az elkülönített alapok bevételei  101,2 milliárddal 462,4 milliárddal, kiadásai 51,6 milliárddal emelkedtek.

A társasági adóból 155,8 milliárddal több, 388,2 milliárd forint folyt be. A jelentős többletet a vállalkozások növekedési adóhiteleihez és az előző évről szóló adóbevallások benyújtásához kapcsolódó befizetésekkel magyarázta az NGM.

Az első kilenc havi áfa-bevételek 46 milliárddal 2419 milliárd forintra emelkedtek. A növekedés egyaránt származott a belföldi és az importforgalomból és a dohány utáni áfabevételekből, de szerepet játszottak a lezárult uniós ciklus elszámolásához kapcsolódó áfafizetések.

A  jövedéki adóból 32,1 milliárddal több, 744,9 milliárd forint folyt be, a növekményből 19,3 milliárd forint a megnövekedett üzemanyagforgalomból ered, 10,3 milliárd pedig a dohánytermékekhez köthető.

Kicsit kevesebb szja folyt be

A személyi jövedelemadóból  a magasabb bérkiáramlás és az alacsonyabb adókulcs ellentétes hatásának eredőjeként mindössze 17,8 milliárddal több, 1269,9 milliárd forint folyt be.    A kiadási oldalon a családi támogatásokra 20,7 milliárddal kevesebbet, 515,4 milliárd forintot fizetett ki a költségvetés, amiből a korhatár alatti ellátások 15,4 milliárddal csökkentek.

A központi költségvetés adóssága szeptember végén 25 120 milliárd forintot tett ki, 420 milliárddal nőtt a múlt év vége óta. Ezen belül a devizaadósság 1290 milliárd forinttal csökkent, a forintadósság 1859 milliárddal emelkedett, és 149 milliárddal mérséklődtek a költségvetés egyéb kötelezettségei.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Német, kínai és tajvani szárnyakra ült rá a magyar ipar
Imre Lőrinc | 2026. július 5. 13:44
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei inflációs előrejelzéséhez képest jóval szerényebb mértékben (hiszen azt 3,8 százalékról 1,8 százalékra, drasztikusan csökkentette), de a 2026-os hazai GDP-prognózisát is módosította. A jegybank a júniusi Inflációs jelentésében már 2 százalékos növekedéssel számol, ami jövőre 3 százalékra pöröghet fel. Az év elején valóban láthattunk már egy élénkülést a gazdaságban, de az egyik húzóágazatunk teljesítménye mögött több érdekesség is meghúzódik.
Makro / Külgazdaság Foci-vb: ünneprontók ünnepe
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 08:28
Két rendkívül unalmas mérkőzésen Marokkó és Franciaország jutott elsőként a legjobb nyolc közé az Egyesült Államok 250-ik születésnapján.
Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG