1p
Az IMF előrejelzései szerint a munkanélküliek aránya az idén 10,9 százalékra, jövőre 10,5 százalékra csökkenhet. A szervezet 5,6 százalékos átlagos idei fogyasztói áremelkedést, 2013-ban 3,5 százalékos inflációt jósol.

Az idén 1 százalékkal csökken, jövőre 0,8 százalékkal nő a magyar bruttó hazai termék (GDP) - közölte legfrissebb előrejelzéseit a Nemzetközi Valutaalap  tokiói idő szerint kedden reggel kiadott Világgazdasági Kilátások jelentésében.

Az IMF legutóbbi, áprilisi jelentésében még 2012-re stagnálást, 2013-ban 1,8 százalékos növekedést várt. Júliusban, a hiteltárgyalások első körét lezáró közleményben a Nemzetközi Valutaalap delegációja úgy fogalmazott: "a nehéz külső és hazai környezet közepette a reál GDP az idei évben csökken, jövőre pedig szerény mértékben nő".

A Valutaalap októberi jelentésében 5,6 százalékos átlagos idei fogyasztói áremelkedést, 2013-ban 3,5 százalékos inflációt vár. Áprilisban még 5,2 százalékos idei és 3,5 százalékos jövő évi inflációt jelzett a szervezet.

A folyó fizetési mérleg többletét tekintve az IMF az idei évben valamivel alacsonyabb, a korábban jósolt 3,3 százalékos GDP-arányos többlet helyett 2,6 százalékos többletet, jövőre pedig magasabb, a korábban várt 1,2 százalék helyett 2,7 százalékos szufficitet vár.

Az IMF becslése szerint a munkanélküliek aránya a tavalyi 11 százalékról az idén 10,9 százalékra, jövőre 10,5 százalékra csökkenhet. Korábban 11,5 százalékos idei és 11,0 százalékos jövő évi munkanélküliségi rátát várt a szervezet.

A Valutaalap jelentésében kiemeli: "Európa fejlődő piacain a költségvetési konszolidáció szüksége nagy mértékben változik. Az olyan országokban, ahol magas az államadósság és a piac hangulatváltozásainak való kitettség, így Magyarországon, folytatni kell az egyenletes konszolidációt".

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter október 5-én jelentette be a kormány új, felülvizsgált makrogazdasági prognózisát, amely szerint a kabinet az idén 1,2 százalékos gazdasági visszaeséssel, jövőre 1 százalékos növekedéssel számol. A miniszter akkor nem közölt az inflációs pályára vonatkozó pontos előrejelzést, ám megjegyezte, hogy az idei 5,8 százalékról jövőre csak 5 százalék közelébe csökken a fogyasztói árak átlagos éves drágulási üteme. A kormány az idén 10,9 százalékos, 2013-ban 10,7 százalékos átlagos munkanélküliségi rátát vár.

A Magyar Nemzeti Bank szeptember végén, Inflációs jelentésében publikálta legfrissebb előrejelzéseit, amely szerint az idén 1,4 százalékos GDP-csökkenést, jövőre 0,7 százalékos növekedést vár. Az MNB szerint az éves átlagos infláció 2012-ben 5,8 százalék, 2013-ban 5,0 százalék lesz. A jegybank az idén 2,1 százalékos, jövőre 3,6 százalékos GDP-arányos többletet vár a folyó fizetési mérlegben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bemondta az S&P, hogy mi a legvalószínűbb forgatókönyv Grönlanddal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 09:10
Megerősítette Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, „AAA/A-1 plusz” szintű besorolásait az S&P Global Ratings, ami mellé továbbra is stabil kilátást mellékelt. A nemzetközi hitelminősítő indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG