1p
Magyarország elküldte válaszait az IMF/EU felvetésekre, és arra számít, hogy október elején folytatódnak a tárgyalások, amelyek még idén eredményre vezetnek. A Valutaalap illetékese megerősítette, hogy a levelet megkapták, de annak tartalmát nem kommentálta. Közben a Költségvetési Tanács megkapta az NGM hiánypótló válaszát, de ők sem kommentálnak, amíg nem derül ki, hogy módosul a költségvetés.

IMF, önnek levele érkezett

A kormány szerda reggel elküldte az Európai Bizottságnak és a Nemzetközi Valutaalapnak az alternatív javaslatait tartalmazó levelet, amelyben leírták, hogy a kabinet milyen lépéseket tenne az IMF-megállapodás érdekében - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős miniszter az M1 Híradónak. A miniszter szerint már a jövő héten eldőlhet, mikor érkezik vissza Budapestre a tárgyalódelegáció. Iryna Ivaschenko, a valutaalap budapesti irodavezetője a Dow Jones budapesti keltezésű tudósítása szerint megerősítette, hogy megkapták a magyar kormány módosító javaslatait a tárgyalások folytatásához, további részleteket azonban nem közölt.

Varga Mihály úgy fogalmazott: valószínűleg a Nemzetközi Valutaalap október eleji közgyűlését követően lesz majd lehetőség érdemben folytatni a pénzügyi mentőhálóról szóló tárgyalásokat. Azt mondta, a levelet azért küldték, hogy válaszolni tudjanak a Valutaalap és az Európai Bizottság képviselői által felvetett kérdésekre. "Nem tárgyalásokat kezdünk meg most, hanem folytatjuk azt, amit júliusban már elkezdtünk" - fogalmazott. A levél tartalmáról a Híradónak elmondta, hogy a kormány gazdaságpolitikai véleményt fogalmazott meg abban. "Tettünk arra vonatkozó javaslatokat, hogy mi hol tudnánk esetleg módosítani, különös tekintettel a költségvetést és az államháztartást érintő kérdésekre" - tette hozzá.

Nem lesz ingatlanadó, nyugdíjelvonás és bércsökkentés

Az NGM államtitkárának egy tegnapi nyilatkozata szerint a kormány már belátta, hogy nehezen fogja tudni tartani a tervezett makroszámokat. Pleschinger Gyula azt mondta a Dow Jonesnak: "Világos, hogy amit az idei évben reméltünk (növekedés tekintetében), az nem valósul meg...a jövő évi 1,6 százalékos növekedési cél mellett azonban kitart a kormány, mivel van rá remény, hogy növekedésnek indul a lakossági fogyasztás." Azt is mondta, hogy a költségvetésben elégséges tartalékok vannak arra, hogy akár 1 százalékos gazdasági visszaesés esetén is tartani tudják idén a 2,5 százalékos GDP-arányos hiánycélt. Részletek>>>

A miniszter jelezte azt is, hogy a levélhez olyan mellékleteket csatoltak, amelyek tartalmazzák a magyar kormány elmúlt két évben megtett intézkedéseit. Azt is elmondta: nincs ellentét a Fidesz-frakción belül a hitelmegállapodást illetően, mind a sárvári kihelyezett frakcióülésen, mind a kormányban nagyon egységes volt az az álláspont, hogy Magyarország egy biztonsági hálót, biztonsági megoldást keres a Valutaalapon keresztül. Hozzátette: a frakció is megfogalmazta igényeit hogy mely pontokat ne vegyék be a megállapodásba. Ezek között említette azokat az intézkedéseket, "amelyek részei voltak a 2008-as megállapodásnak, és amelyek rendkívül hátrányosan érintették a magyar embereket". Ilyen az ingatlanadó, az egyhavi nyugdíj, illetve a közszférában dolgozók egyhavi bérének elvétele. Ezért mondta Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ha ilyen ára van, akkor nem lesz megállapodás - emelte ki a miniszter.

Varga Mihály úgy fogalmazott: a kormány csak olyan intézkedéseket támogat, amelyek nem érintik közvetlenül az embereket, és illeszkednek az elmúlt két év gazdaságpolitikai gyakorlatához. Vagyis a kormánynak a nyugdíj- és jövedelemcsökkentés helyett, "amelyek mind a tárgyalásokon szóban, mind az írásos anyagban előfordultak", másfajta javaslatai lesznek - tette hozzá, de konkrétumokat nem árult el. Akkor közölte azt is, hogy kérte a Fidesz-frakciót, a parlament ne zárja le a 2013-as költségvetés vitáját. Ezt azzal indokolta, hogy ha folytatódnak a tárgyalások az IMF-fel és az EU-val, és a megállapodás miatt módosítani kell a büdzsét, erre meglegyen a lehetőség. Az Országgyűlés a kérésnek eleget is tett, hétfőn döntöttek a költségvetési módosító indítványokról való szavazás elhalasztásáról.

A KT már tudja, de nem mondja?

Bár a KT nem kívánja kommentálni az NGM módosított terveit, a Privátbankár úgy tudja, hogy azok már régóta elérhetőek a minisztérium honlapján. Részletek>>>

Közben a Költségvetési Tanács elnöke azt mondta a Népszabadságnak, hogy semmilyen vélemény ismertetésére nem készül a közeljövőben, majd a zárószavazás előtt teszi közzé álláspontját a 2013-as büdzséről. A lapban Kovács Árpád elmondta: a büdzséhez benyújtott újabb módosítók áttekintésekor alakítják ki értékelésüket, abban veszik figyelembe a Nemzetgazdasági Minisztériumtól származó, a testület kérdéseire adott válaszokban található információkat, amelyeket már eljuttattak a szakértőknek.

Kovács Árpád szerint az eddig megkapott anyagok a kormány rugalmas hozzáállását tükrözik a költségvetéshez. A minisztériumi anyagban nem esik szó a pénzügyi tranzakciós illeték jegybankra terheléséről, amit Kovács Árpád azzal magyarázott, erről a hatályban lévő törvényt kell figyelembe venni. Utalt arra is, hogy amennyiben megváltoznának a jövő évi makropályára vonatkozó számok a javaslatban, akkor az új helyzetet teremtene, a tanácsnak foglalkoznia kellene a makropálya és a költségvetési számok újbóli összeegyeztetésével.

Kovács Árpád korábbi nyilatkozata szerint a minisztériumhoz intézett kérdések egy része az adóbeszedés hatékonyságának kérdésköréhez kapcsolódott, ahhoz, hogy a beszedés hatékonyságának javításától várt 150-160 milliárd forint többlet-adóbevételt milyen eszközökkel biztosíthatja az adóhivatal, másrészt a gazdasági növekedés idei, illetve jövő évi várható számairól tett fel kérdéseket a KT. Az MTI megkeresésére a KT-nál elmondták, hogy megkapták a minisztérium válaszait, ám sem a kérdések, sem a válaszok nem publikusak. A tanács tanulmányozza a tárca által küldött információkat, és várhatóan egy héten belül ismerteti véleményét azokról.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG