3p
Egyre többen fordulnak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, egyes helyeken a küszöbérték kétszeresét is elérte a megbetegedési arány.

Megkezdődött az influenzajárvány, a megbetegedési mutató átlépte a járványküszöböt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kórházhigiénés és járványügyi felügyeleti főosztályának nyilatkozata szerint az országban január 15-21. között az előző hetinél 32,7 százalékkal többen, azaz 16 850 ember fordult influenzaszerű tünetekkel orvoshoz.

Három megye kivételével nőtt az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az utóbbi egy hétben. Arányaiban Pest, Fejér megyében, valamint a fővárosban a legmagasabb a betegek száma, Csongrádban, Borsod-Abaúj-Zemplénben és Nógrád megyében a legalacsonyabb. A legtöbb beteg a 15-34 éves korosztályból kerül ki, a fertőzöttek több mint negyede gyerek. A harmadik naptári héten végzett laboratóriumi vizsgálatok 19 influenza B és egy influenza A vírust azonosítottak.

Küszöbön a járvány – ezzel kerülheted el a betegséget

Eddig 17 különböző influenzavírust azonosítottak, még nem késő beoltatni magad. További részletek >>>

A járvány miatt látogatási tilalmat rendeltek el péntektől Fejér megye valamennyi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményében a betegek védelme érdekében. A Fejér Megyei Kormányhivatal közleménye szerint rendelkezés minden kórházi osztályra érvényes. Az influenzaszerű megbetegedések aránya a megyei népegészségügyi főosztály mindhárom járási illetékességi területén nőtt, a megbetegedési arány a járvány küszöbértékének mintegy kétszerese.

Elég csak kifújni a levegőt

Egy napokban publikált amerikai kutatás szerint ráadásul a vírusok továbbadásához köhögés vagy tüsszögés sem szükség, mivel a betegek puszta légzésükkel is terjeszthetik a kórt. Az amerikai tudományos akadémia lapjának bemutatott kutatás szerint az influenzás páciensek köhögés és tüsszentés nélkül is, pusztán a kilégzésükkel vírusokat juttatnak a levegőbe, fertőző aeroszolokat, vagyis levegőben áramló apró folyadékcseppeket hozva létre, különösen a kór első napjaiban.

A kutatócsoport 142 influenzás páciens kilégzésében lévő vírusokat elemezte. A mintákat természetes légzés, beszéd, spontán köhögés és tüsszentés közben vették, majd felmérték a bennük előforduló influenzás aeroszolok fertőzőképességét. A köhögés nélküli 23 aeroszolmintából 11 - vagyis 48 százalék - tartalmazta a vírus RNS-ét, a 11 közül 8-ban találtak fertőző vírust, ami arra utal, hogy nem kell ahhoz köhögni, hogy fertőző aeroszolok szülessenek. A tüsszentéssel keletkezett aeroszolokban ugyanakkor nem volt nagyobb arányú a vírus előfordulása, vagyis a tüsszögés nem növeli jelentősen a levegőbeli terjedést.

Már a magyar határnál van a pusztító vírus

A vírust az ukrán állategészségügyi hatóság a Beregszászi járásban, Rafajnaújfalu közelében kilőtt vaddisznóból mutatta ki. A fertőzött vaddisznót a magyar határtól alig több mint 8 kilométerre lőtték ki - közölte a Nébih. A szomszédos országok közül Ukrajnában fordul elő, illetve 2017-ben és 2018-ban, Romániában összesen négy háztáji sertésállományban állapították meg a betegséget. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG